A sofőr – mint mindig - hangjelzést adott, hogy a nagykövetség többi dolgozójának ezúton is jelezze: már csak kétháznyira van a nagykövetség épületétől, s a nagykövetet szállító fekete Mercedes-szel hamarosan befordul a kapun.
Azonban hirtelen olyan dolog történt, ami még soha: halk koppanás hallatszott, és az autó szélvédőjének közepén egy kis kör alakú sérülés jelent meg. A sofőr azonnal tudta, hogy ez mit jelent: a nagykövetet megtámadták! A sofőr beletaposott a gázba, és az egyre gyorsuló szolgálati autóval elszáguldott a nagykövetség épülete mellett, hogy a város másik negyedében lévő titkos búvóhelyre vigye a nagykövetet, hisz ki tudja, milyen veszélyek várnának még rá a nagykövetség épületének közelében.
A sofőr menet közben – a mindig bekapcsolva és kihangosítva lévő telefonján - jelentette a példátlan esetet a nagykövetség védelméért felelős őrnagynak, miközben a nagykövet gyorsan elfeküdt a kocsi hátsó ülésén, hogy egy esetleges újabb golyózápor nehogy megölje őt.
A felhívott őrnagy azonnal mozgósította a követség tartalék védelmi állományát (is), berendelte az éppen szabadságon lévőket, illetve jelentette az esetet a helyi rendőrségnek, valamint a Külügyminisztériumnak.
A helyi rendőrség sajtótájékoztatót hívott össze egy órával későbbre, amelyen be kívánta jelenteni, hogy terrorcselekmény történt. A Külügy forródróton felvette a kapcsolatot a nagykövet országának kormányával, amely azonban – mivel a két ország között már egy ideje nem túl felhőtlen volt a viszony – az országa elleni támadásnak vette az incidenst, és utasította a légierejének főparancsnokát, hogy küldjön néhány vadászrepülőt elrettentésképpen a közös határ fölé.
A Külügy azonnal értesült a másik ország vadászrepülőinek megjelenéséről, és – mintegy megelőző csapásként – egy vadászbombázót küldött a határra. Amikor erről tudomást szerzett a másik ország kormánya, azonnal hadüzenetet küldött, s ezzel megkezdődött a két ország között a háború, bár a két ország civil állampolgárai erről még semmit sem sejtettek.
Az egyikük – aki a nagykövetség közelében lakott – éppen elégedetten dörzsölte össze a két tenyerét az előszobájában: arra gondolt, hogy lám, az a fekete Mercedes-es fickó, aki állandóan dudálgat az ő háza előtt, most alaposan megjárt: megérdemelte azt a kavicsot, amit ő a kocsira hajított – az a Mercedes-es ezután majd biztosan nem fog dudálgatni!
