A tábornok nagyon mérges volt. Az hagyján, hogy az Elnök őt kéri fel, hogy tárgyaljon az idegenekkel (sőt, tulajdonképpen megtisztelő a feladat, hogy ő közvetítsen az emberek és a másik bolygó szülöttei között), de az felháborító, hogy egy tetves helikopter nem sok, de ennyit se biztosítanak neki, hanem autóval (de legalább szolgálatival) kell órákat zötykölődnie, hogy az idegeneknek a Földön parkoló űrhajójához jusson. Ráadásul a nyakába sóztak egy civilt is, egy kutatót, aki szintén ott lesz az idegenekkel való tárgyaláson.
Apropó, civil. Hát, ez a – a kocsi hátsó ülésén, a tábornok mellett helyet foglaló – civil „megért” egy misét. Ez a szerencsétlen kutató ugyan nem tehetett arról, hogy vastag „szódásüveg”-szemüveget viselt, de arról igen, hogy a ruházata szinte merénylet volt a stílus és az igényesség ellen. Egy kopott, kinyúlt garbót viselt, amelyre felhúzott egy – a kelleténél egy számmal nagyobb – fakó zakót, amely mindkét könyökénél lyukas volt. „- Igazi aktakukac! „ – gondolta magában a tábornok utálkozva. Ő viszont fess volt, mint mindig: frissen – a felesége által – vasalt egyenruhájában, fényesre suvickolt cipőjében maga volt a megtestesült elegancia.
- Mit gondol róluk? – tette fel tétován a kérdést a kutató, valószínűleg azért, hogy megtörje a percek óta – az utazásuk kezdete óta – fennálló csendet.
- Kikről? – morrant fel a tábornok. Nem szerette, ha megzavarják, amikor éppen elmerül a gondolataiban.
- Hát, az idegenekről… - húzta össze magát félősen az ülésen a kutató.
- Úgy hiányoztak nekünk, mint a hátunkra egy púp! Van elég baj így is a Földön, nemhogy még ráadásnak idejöjjenek holmi senkiháziak! Hogy keverjék a szart! Még a végén valami kozmikus háborúba kevernek bennünket! – mondta határozottan a tábornok.
- De lehet, hogy békés szándékkal érkeztek… - reagált halkan a kutató.
- Nem hiszem! Én már így látatlanba is azt mondom: atomot nekik! A mondás is azt tartja: jobb félni, mint megijedni! Én a szívem szerint már most felrobbantanám az űrhajójukat meg a bolygójukat is, még mielőtt valami nagyobb veszélyt jelentenének ránk! Persze, ezt nem fogom majd előttük mondani... És egyébként maga mit gondol az idegenekről?
A tábornokot addig komor arccal hallgató kutató a tábornok utolsó mondatát hallva váratlanul elmosolyodott, és felbátorodva azt mondta:
- Engem nagyon érdekelnek az idegenek! Ez a szakmám is: idegen életformákat kutató tudós vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek, mit gondolnak rólunk, mik a céljaik velünk kapcsolatban és hogyan tudnánk együttműködni.
A tábornok idegesen megrázta a fejét:
- Lárifári! Nem lesz itt semmilyen együttműködés! Ahogy az előbb mondtam: atomot nekik! Persze úgy, hogy előzőleg ne sejtsenek meg semmit a szándékainkról! Majd beadok nekik valami látszat-együttműködési dumát…
A kutató eltűnődött:
- Gondolja, hogy nem látnak majd át Önön?
A tábornok – amennyire a mozgó kocsiban lehetett – kihúzta magát:
- Bárkit átvágok, bármikor!
A kutató hümmögött egyet, de most már nem szólt egy szót sem – helyette elkezdett kifelé bámulni a kocsiablakon: az utazás végéig (a tábornok legnagyobb megelégedésére) némán gyönyörködött a mellettük elfutó tájban.
Egy idő múlva az autó megérkezett egy erdőszéli tisztásra. A tisztás közepén állt az idegenek űrhajója, amely leginkább egy nagy tojásra hasonlított. Az űrhajót kordon vette körül, a kordonon kívül néhány rendőr és újságírók hada állt.
A tábornok és a kutató kiszállt a kocsiból. Miközben a tábornok az üdvözlőbeszédét tartalmazó lapokat kereste a táskájában, a kutató gyalog elindult az idegenek űrhajója felé. Ahogy meglátták őt a rendőrök, némán utat engedtek neki. Már szinte teljesen az űrhajóhoz ért a kutató, amikorra észrevette ezt a tábornok. Mérgesen rá akart kiabálni a kutatóra valami olyasmit, hogy „Hogy képzeli ezt, az engedélyem nélkül, egyedül odamenni?”, azonban – a tábornok számára - hirtelen teljesen váratlan dolog történt: az űrhajó mellett álló kutató teste atomjaira bomlott, és a levegőben keringő atomok néhány másodperc után újra összeálltak, de már egy másik testté: egy óriási meztelencsigára hasonlító valamivé, amely ezután bemászott az űrhajó kinyíló ajtaján. Az ajtó becsukódott, majd rövidesen az űrhajó némán, szinte függőlegesen felfelé haladva felrepült, és gyorsan elhagyta a Föld légkörét.
- Mi a f..sz történik itt? Nekem tárgyalnom kellett volna az idegenekkel! – mondta ledöbbenve a tábornok. A mellette álló rendőrtiszt erre azt felelte:
- Szerintem már megtette…
Ezzel a rendőr az autóra mutatott, amellyel a tábornok és a kutató érkezett. A tábornok ránézett a kocsira, és azonnal eszébe jutott az iménti pár órás utazás, a kutatóval való beszélgetés idegenekről, együttműködésről – és egyszeriben megértett mindent.
