Na, na! Mit akarsz itt, fiam? Mit? Úszni? És mi ez a válladon? Egy tetoválás? Egy oroszlán? Na húzz innen! Ez a bajnokság nem paradicsommadaraknak való! Héé! Ne ugorj bele a medencébe, nem engedtem meg! Upsz, már késő… Hoppá, nem is úszik olyan rosszul ez a fiú! Sőt! Nahát, még a végén csúcsot úszik! Ki hitte volna egy szétvarrott csávóról, hogy ő egy igazi vízioroszlán!

- Nem engedhetjük, hogy betegek tömege elárassza kórházunkat, ezért drótkerítéssel vettük körbe az épületet, és a kapun is csak az jöhet be, aki megfelelő papírral igazolja, hogy itt dolgozik. Még csak az kéne, hogy minden idevalósi vagy környékbeli, akinek nem megfelelő az egészsége, hozzánk jöjjön!

Nem tudom, egyesek mit képzelnek! Valaki kicsit rosszul érzi magát otthon, pl. rádőlt a ház, és máris hozzánk akar befeküdni! Lehet, hogy végleg itt akar majd maradni, ahelyett, hogy egy idő után továbbmenne! Ráadásul a sok bejövő beteg ellátása súlyos milliókba kerülne! Ugye nem akarja senki még jobban eladósítani szeretett kórházunkat?

Arról nem is szólva, hogy az esetleges fertőző beteg beszállingózók megfertőznék kórházunk dolgozóit! Ezt nem engedhetjük! Ez munkahely, nem pedig jóléti intézmény! Az állítólagos rászorulók, vagy ahogy egyesek nevezik: a „betegek” maradjanak kívül, menjenek haza, oda, ahonnan jöttek! Nálunk csak az egészséges, itteni dolgozóknak van hely! Aki beteg, az pedig kúrálja magát otthon, ne pedig itt!

- Mi az, éppen begyújtasz? És ilyen sok fát akarsz rátenni? Azt akarod, hogy megsüljünk? Mindig mondom, hogy csak keveset tegyél rá, hosszú még a tél, kell a tartalék fa!

(…)

- Mi az, éppen begyújtasz? És ilyen keveset akarsz rátenni? Azt akarod, hogy megfagyjunk? Mindig mondom, hogy többet tegyél rá, hisz hideg van, ne ezen takarékoskodj!

(…)

- Mi az, éppen begyújtasz? És ilyen sok fát akarsz rátenni? Azt akarod, hogy megsüljünk? Mindig mondom, hogy…

Olyan váratlanul és olyan hangosan visított fel a vezérlőben valami, hogy ijedtemben egy nagyot ugrottam. A visítás rövid időközönként megismétlődött, míg végre rájöttem, hogy a sziréna lehet az. Még soha sem hallottam működés közben (eddig nem volt rá ok), ezért nem tudtam rögtön az elején, hogy mi az – mint ahogy a műszerfalon felvillanó piros fényt sem láttam korábban soha, de most már rémlik, hogy valamelyik eligazításon szó volt róla: ha villog, akkor valami nagy baj van.

Hát, most baj az volt, tényleg. Miután egy kicsit lenyugodtam, elemzést kértem a Géptől, hogy mire ez a nagy vészriasztás. Válaszként a kijelzőn csak annyi jelent meg, hogy „Az űrhajót megtámadták!”. További információkat kértem, mire megjelent a bővebb válasz: „A megközelíteni kívánt bolygóról érte közvetlen támadás az űrhajót. További intézkedés szükséges.” Ez annyit jelentett, hogy a hajóm vezérlése az alapjáraton nagyon jól működő automatikus vezérlésről kézi vezérlésre állt át. Biztos a támadás tett be az automatikának. Szó szerint a kezembe vettem az irányítást, és módosítottam a hajó eredeti útvonalát úgy, hogy ne szálljon le az adott bolygón, hanem a bolygótól tisztes távolságra haladjon el az égitest mellett – a galaxis értelmes lényeinek leendő első találkozása ezúttal elmarad…

(…)

- Nos, tábornok, sikerült elpusztítaniuk a Föld felé tartó aszteroidát?

- Nem egészen, elnök úr, de sikerült a pályáját módosítanunk, így már nem fenyeget minket. Így most már újra teljes erőnkből a földönkívüli értelmes élet kutatásával foglalkozhatunk..

Az előző rész tartalmából:

Az öreg király áldását adta a szépséges királykisasszony és a legkisebb szegénylegény frigyére, így az ifjú pár összeházasodott és boldogan éltek…

A folytatás:

…amíg az öreg király meg nem halt. Mert ezután a semmiből felbukkant még húsz örökös (királykisasszonyok és királyfik vegyesen), akik kiperelték a főszereplő szépséges királykisasszonyt és egykori szegénylegény párját a királyi vagyonból. Hőseink ezután egy nagyobb vidéki házban, pár szolgálóval húzták meg magukat. Négyesikrük született, a hálapénz és a pelenka ára elvitte a maradék vagyont is, egyre nagyobb lett a nélkülözésük és egyre több a veszekedésük.

Az egykor szépséges királykisasszony – a nélkülözés ellenére - némileg meghízott és egyre nehezebben viselte, hogy párja faragatlanul viselkedik az ő közelében, az egykori szegénylegénynek pedig mostanában kezdett szemet szúrni felesége kioktató stílusa. Nem sokkal később elváltak, a királykisasszony egy külföldön meggazdagodott vállalkozóval vigasztalódott, a szegénylegény pedig összejött egy nálánál húsz évvel fiatalabb, tenyeres-talpas szolgálólánnyal.

Végül mindannyian boldogtalanul éltek, amíg meg nem haltak…