A kapu halkan, lassan, egyenletes mozgással nyílt ki, épp csak annyira, hogy be tudtam lépni rajta. Mögötte nem volt senki. Ahogy beljebb léptem, a kapu becsukódott mögöttem. A házajtóban már várt a házigazda, s csendesen beljebb tessékelt. Az előszobafalon szarvasagancsok és egy míves díszpuska díszelgett, utalva a ház urának elegáns hobbijára. Bementünk a nappaliba, és leültünk, mindketten egy-egy vaddisznóbőrrel díszített kényelmes, nagy fotelbe. A falon egy óriási képernyő volt, rajta a BBC híradójának kimerevített jelenetével – a házigazda bizonyára miattam szakította meg egy kis időre a tévézést. A polcokon sok szakkönyv volt, glédába állítva – a gerincükön szereplő feliratok alapján angol, német, francia és orosz nyelvű szakkönyvek.
- Ugye elfogad egy csésze kávét? – kérdezte udvariasan, mosolyogva a házigazda. Igennel feleltem, ő pedig átlépett a nappaliból az amerikai stílusú, nyitott konyhába és a kapszulás kávéfőzővel készített mindkettőnknek egy-egy adagot. Ahogy kisvártatva odakínálta nekem a csészét, megéreztem a frissen borotvált arcán a visszafogott, de jó illatú arcszeszét.
Váltottunk pár udvarias, semmitmondó szót, majd a házigazda felnyírt, ősz üstökét megrázva mosolyogva azt mondta:
- Én élem a magam csendes, nyugdíjas életét. Semmi különös. Szerintem rólam nem lesz mit írnia…
- Szerintem lesz. – gondoltam, és visszamosolyogtam rá.
