Charlie nagyot fékezett, és a hatalmas kamion csak centiméterekre állt meg az úttestre óvatlanul lelépő kis óvodás előtt – de nem történt semmi baj, és a kisgyerek után szaladó anyuka hálásan intett, miközben gyorsan visszakísérte gyermekét a járdára.

Charlie ezután a közepesnél egy kicsit nagyobb sebességet diktálva haladt tovább, a hatalmas monstrum simán szelte az utat, elhagyva kisebb-nagyobb városokat, pihenőhelyeket. Egyetlen egyszer állította meg Charlie-t egy rendőrjárőr, de nem azért, mintha bármit is vétett volna a közlekedési szabályok ellen (már évek óta ő vezette a balesetmentes vezetési statisztikát a cégnél), egyszerűen csak egy rutinellenőrzés volt, ami percek alatt véget ért, és Charlie mehetett tovább.

Útja most gyönyörű, fenyőkkel borított hegyoldalak között vezetett – egy „mezei sofőr” már biztosan megállt volna szelfit készíteni háttérben a gyönyörű tájjal, Charlie számára azonban első volt a munka: hogy a szabályok betartása mellett minél hamarabb leszállítsa az árut a célállomásra. Mint egy igazi mintadolgozó, vagy mint inkább: egy igazi profi.

Kb. negyedórával a célállomásra érkezés előtt Charlie sms-t küldött a fogadó cégnek, hogy hamarosan megérkezik, így nem volt meglepő, hogy nyitott kapuval várták. A raktárosok targoncával kipakolták a kamionból az árut, berakták a visszárut, beprogramozták a visszafelé vezető utat, majd percek múlva útjára engedték az önjáró kamiont: Charlie-t, a profit.

- Kérem, várjon egy kicsit. Az igazgató úr éppen telefonál. – mondta a titkárnő a fiatalembernek, aki egy kicsit idegesen leült az előtérben egy székre. Pár perc múlva az igazgató fogadta a fiatalembert, aki előadta, hogy éppen munkát keres, és megkérdezte, hogy nem kaphatna-e itt, ennél a cégnél állást. Az igazgató sajnálkozva széttárta a kezét, hogy most éppen nem keresnek munkaerőt – talán majd csak jövőre.

Egy másik cégnél a cégvezető éppen videókonferencián vett részt, ezért itt is az előtérben kellett várakoznia a fiatalembernek, míg végre előadhatta, hogy miért is jött. A cégvezető elmondta, hogy mostanában inkább leépítések vannak náluk, így biztosan nem tudja őt alkalmazni.

A harmadik helyen az asszisztens kínálta hellyel az előtérben a fiatalembert, mert a főnök épp az e-mailjeit olvasgatta. Később kiderült, hogy itt sem keresnek ilyen végzettségű/tapasztalatú munkaerőt.

A negyedik – egyben utolsó – helyen a fiókigazgató (aki a fiatalember egykori általános iskolás osztálytársa volt), éppen az üzeneteit hallgatta meg a mobilján, csak ezután fogadta hősünket. Amikor az előadta, hogy munkát keres, a fiókigazgató / volt osztálytárs szomorúan azt mondta:

- Tudom. Az imént üzentek nekem, hogy jönni fogsz, és utasítottak engem, hogy ne vegyelek fel…

Ő következett. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és meglátta azt, amit más nem: a soha vissza nem térő nagy lehetőséget, és szinte azonnal lépett: leütötte a királynőt.

Ez váratlan volt, megdöbbenést keltett.

A testőrség azonnal lefogta az arcátlan parasztot, az udvaroncok pedig felsegítették a földről a királynőt, aki még aznap délután lefejeztette a merénylőt, illetve a jövőre nézve megparancsolta, hogy ezután kettőzött őrség felügyelje az uralkodói audienciát.

Még egyszer végig vett minden lehetőséget: kinek állhatott érdekében és módjában, hogy eltegye láb alól a középkorú férfit. A rendelkezésre álló információk alapján kizárta az elhunyt szomszédait, a külföldön dolgozó gyerekét, a munkatársait. Nem jöhetett szóba sem a postás, sem a vízóra-leolvasó, sem egyéb félismerős, aki esetleg azon a napon megfordulhatott az utcában. Rablásnak, besurranásnak sem volt nyoma, de az idegenkezűség egyértelmű volt: bár az elején úgy tűnt, hogy a férfi természetes halállal halt meg, egy apró véletlen felfedte, hogy itt bizony gyilkosság történt.

A lehetséges elkövetők listájáról hosszú töprengések után ki-kihúzott egy-egy nevet, míg végül egyetlenegy név maradt, és minden jel arra mutatott: bizony csak az elhunyt felesége lehet a gyilkos.

A nő dühösen apró cafatokra tépte a listát, és kidobta a konyhai kukába. Úgy tűnt, valami más elkövetési módot kell majd kitalálnia, mert a mostani terve esetében hamar rájöttek volna a nyomozók, hogy ő tette el láb alól a férjét…

- Kisasszony, jól van? Olyan hullasápadtnak tetszik lenni, hogy észre sem vettem volna, hogy Ön itt van a vízben, a csónakom mellett, ha nem világítana úgy a két szeme… Ilyen messze elsodródott a parttól? Legközelebb ne menjen vízbe ilyen viharos estén, még baja eshet! Na, jöjjön, segítek bemászni a csónakomba. Érti, amit mondok? Igen? Akkor miért nem válaszol? Na, adja a kezét! Húú, de erős a szorítása! No, most másszon be a csónakba! Héé! Neee!! SEGÍTSÉÉÉG!! SEGÍ…