Juli nagyot sóhajtva becsukta a kötetet. Ezen is túl van, ezt is elolvasta, de minek?
Ha az ember lánya „félhivatásos” kritikus, óhatatlanul - és kéretlenül – is elküldik neki a feltörekvő, nevenincs szerzők a semmilyennél is semmilyenebb műveiket, amit aztán kín végigolvasni. Mint ezt a kötetet, ami elvileg egy minikrimi-gyűjtemény lett volna, de hát mondják meg nekem, miféle krimik azok, ahol a gyilkosságok mindenféle hétköznapi, felderíthetetlen módon mennek végbe, és a történetekből hiányzik az izgalmas nyomozás, a gyilkosságok végül sikerrel járó felderítése, a gyilkos lefülelése? Szóval, ez a könyv nem ért egy kalap kakit sem.
Juli feltette az ominózus kötetet a polcra, és a semmitmondó borítóval rendelkező, mindenféle értelemben „szürke” könyv belesimult a sorba, a többi közé.
A következő fél órában Juli megírta a könyvvel kapcsolatos kritikáját, amelyben őszintén leírta a véleményét, kiemelve azt az egy-két pozitívumot, amit a kötettel kapcsolatban össze bírt kaparni (pl., hogy örvendetesen rövid), majd felsorolva a már említett negatívumokat.
Egy órával később Juli már a vacsorát főzte (a férje kedvencét), hogy mire a férfi hazaér, a kész kaja már gőzölögve várhassa a megterített asztalon. A férfi azonban órákat késett, és a vacsora már szinte jéggé dermedt a konyhában, mire hazaért a munkából. „Hát, hiába, túlórázni kellett!” - mondta félősen, s nem hiába félt: Juli megérezte a férje ingén egy finom női parfüm illatát, és meglátta a gallérján a félig elkenődött piros rúzsnyomot.
Ekkor egy kiadós, éjszakába nyúló veszekedés vette kezdetét, amelynek végén a férfi mérgesen magára kapta a kabátot és kisietett a házból, a bejárati ajtót jól becsapva maga után.
Juli utána akart kiabálni, de addigra már teljesen berekedt a korábbi kiabálástól. A fiókból elővett egy csomag papírzsebkendőt, és megpróbálta felitatni az arcán lecsorgó könnyeit.
Aztán hirtelen eszébe jutott valami. Odalépett a könyvespolchoz, és elkezdett keresni valamit. Csak miután harmadjára futotta át a glédába állított könyvgerinceket, akkor találta meg azt, amit keresett: egy szürke, semmitmondó kötetet. Levette a polcról, kinyitotta, és benne ide-oda lapozgatva bele-beleolvasott a rövid történetekbe. Mint a háziasszony, aki a receptkönyvben egy jó receptet keres...
