A szemtelenül fiatal feleség meglepetéssel várta idősödő férjét. Már órákkal a férfi hazaérkezése előtt az – egyébként is szép – nő (frissen megfürödve, új frizurában) hosszasan sminkelte magát a fürdőszoba-tükör előtt, felvette csinos, rövid, testhez simuló fekete ruháját, amelyben nagyon hasonlított a fiatal Audrey Hepburn-re az „Álom luxuskivitelben” című filmből. A feleségnek ennyi nem is volt elég, még rátett egy lapáttal: ízlésesen kilakkozta a körmét, felvette a férjétől korábban kapott vékony, de míves aranynyakláncot és a férfitől tavaly – csak úgy(!) – kapott, apró gyémánttal ékesített gyűrűt, és ebben a szettben - a szépen megterített, két gyertyával díszített asztalon gőzölgő különleges vacsora mellett ülve - várta haza a férjét.
A férfi sem okozott csalódást: bár a munkahelyén – ahol ügyvezető igazgató volt – az aznap délutáni értekezletet eredetileg késő estig elnyújtotta volna, de már reggel, mielőtt elindult volna otthonról, a feleségével beszélgetve olyan érzése támadt, hogy aznap kimondottan érdemes lesz vacsorára hazaérnie, és ezért most szinte percre pontosan akkor lépett be a házba, amikorra megígérte, hogy haza fog érni – ráadásul nem üres kézzel érkezett: egy szál vörös rózsát hozott a feleségének.
A nő értékelte a gesztust, és jókedvűen, kedvesen beszélgetett a férjével, miközben jóízűen megvacsoráztak – és nem mellékesen, közben egy üveg különleges pezsgőt is megittak. Ez utóbbinak (is) hála, a vacsora végére a jó hangulat a tetőfokára hágott – annyira, hogy egyszercsak a nő odasúgta a férjének: „Menj, fürödj le! Én majd a hálószobában várlak…”.
A férfinek nem kellett kétszer mondani: korához képest szinte repült letusolni. Fürdés közben arra gondolt, hogy tulajdonképpen tudja, miért tette különlegessé a mai estét a felesége: a nő gyermeket szeretne, egy kis lurkót, aki bearanyozná közös életüket. Tusolás után, a hálószobába lépve mosolyogva meg is mondta a franciaágyukban állig betakarózva fekvő feleségének:
- Tudom, mit akarsz! Gyereket!
A nő válaszul némán elmosolyodott, és egy mozdulattal teljesen kitakarózott. Ott feküdt az ágyon, teljesen meztelenül, és tökéletes, fiatal, ruganyos testét látva a férjének (megismerkedésük óta már sokadszorra) elakadt a szava, és csak annyit tudott mondani a feleségének:
- Gyönyörű vagy!
A férfi a felesége mellé feküdt, aki most egy mozdulattal betakarta mindkettőjüket. A következő percekben kívülről nem látszódott más, csak a ritmikusan hullámzó takaró, amely alól a feleség kéjes nyögései és a férj zihálása hallatszott.
Hanem egyszer csak felnyögött a férj is: nem volt már mai gyerek, a szíve nem bírta a „tornát”, és holtan hanyatlott a feleségére. A nő – érdekes módon – nem ijedt meg és meg sem lepődött, hanem utálkozó arckifejezéssel legörgette magáról néhai férjét, és a holttest mellett fekve rágyújtott egy cigarettára, miközben lefitymálóan azt mormogta maga elé:
- Még hogy gyereket! Én pénzt akarok, még több pénzt!
Az éjjeliszekrényről lassan, nyugodtan felvette a telefonját, és ráérősen tárcsázta a mentőket. Amíg a telefon kicsengett, kissé megköszörülte a torkát, majd amikor felvették a telefont, ő elkezdett gyorsan, hangosan – szinte hisztérikusan - sikoltozni a készülékbe:
- Segítség! A férjem rosszul van! Azonnal jöjjenek!
A nő még zokogva megadta az ügyeletesnek a nevet és a címet, majd bontotta a hívást. Ezután – az előbb keletkező könnyeit egy papírzsebkendővel nyugodtan felitatva - elkezdte keresni a telefonja névjegyzékében a család ügyvédjének a számát, hogy a későbbiekben a (néhai) férje életbiztosításáról beszéljen vele.
