Éjszaka

- Úgy döntöttem, hogy elmegyek. Itt hagylak benneteket!

- Ébredj, apjuk! Valaki van a házban!

- Hagyjá’ má’! Alszok!

- Nem bántatok velem jól, ezért most kihasználom, hogy lefekvés előtt nem zártátok be a kisajtót…

- Csinálj valamit apjuk! Itt a szobában van valaki!

- Hagyjá’! Majd holnap!

- Eddig úgysem engedtetek ki az utcára a tüzelő szukák miatt…

- Apjuk! Nem találom a villanykapcsolót! A zseblámpa meg nem működik!

- Maj’ holnap elintézem! Most alszok!

- Csontot is alig kaptam, sőt, néha még oldalba is rúgtatok…

- Apjuk! Sikítani fogok, ha nem csinálsz valamit!

- Fordu’j be és aludj! Mint én!

- Isten veletek! Engem többé nem láttok!

(…)

- Mér’ böködtél engem egész éjszaka? Történt valami?

- Megszökött a Bodri…

 


Tovább 0

Energia

Egy pillanatra – szinte tudat alatt – feltűnt a férfinek, hogy ma mintha édesebb lenne az almalé, amit éppen iszik, mint máskor. Aztán gyorsan elhessegette a gondolatot, hiszen sietett: a szokásos reggeli futását akarta megejteni a tömb körül, még a reggeli zuhanyzás, majd munkába indulás előtt.

Az első kör futás rendben lezajlott, bár a vége felé már heves szívdobogás kapta el a férfit. A második – egyben utolsó – tömb körüli kör felénél azonban hirtelen görcsbe rándult a férfi teljes bal oldala, egy óriási, nyilalló fájdalmat érzett, és lehanyatlott a járda betonjára. Már nem érzékelte, hogy pár másodperc múlva járókelők rohannak oda hozzá, és rövid tanakodás, majd újraélesztési kísérlet után kihívják a mentőt.

A kiérkező mentősök azonban már csak a férfi halálának beálltát tudták megállapítani. Később a törvényszéki orvos magas cukor- és koffeintartalmat mutatott ki a halott férfi szervezetében. Mivel az elhunyt családtagjai szerint a férfi kávét egyáltalán nem, csak gyümölcslevet, ásványvizet, vagy nagyon ritkán egy-egy korty energiaitalt fogyasztott, ezért a törvényszéki orvos szerint a végzetes esetet kivételesen nagymennyiségű energiaital fogyasztása, valamint – ráadásként – a szervezet ezzel majdnem egyidejű – futással való - megterhelése okozta.

Ezzel az ügy le is zárult, mivel a rendőrök megtalálták a férfi lakásának konyhai kukájában az üres – nagy kiszerelésű - energiaitalos dobozt, így megállapították, hogy az elhunyt férfi szokásával ellentétben most a reggeli futása előtt is egy extranagy adag energiaitalt ivott a szokásos gyümölcsléje mellett.

Azt már senki nem vizsgálta, hogy az energiaitalos dobozon az elhunyt férfi feleségének ujjlenyomatai vannak…

 


Tovább 0

Sejtek

A nő bűnbánó arccal állt a csoportvezetője elé:

- Portörlés közben véletlenül levertem a vizsgálóasztalról az egyik sejttenyészetet… - majd így folytatta : - De azonnal feltakarítottam az üvegdarabokat, és kidobtam a veszélyes-anyag-tárolóba! Ígérem, hogy ezután nagyon fogok vigyázni, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő!

A csoportvezető hümmögött valami olyasmit, hogy „emberek vagyunk, néha hibázunk”, majd kitöltetett a takarítónővel egy igazoló-jelentés-űrlapot, amelyben leíratta az eset körülményeit. A jövőre nézve fizetéscsökkentést – és súlyosabb esetben – fegyelmivel való elbocsátást helyezett kilátásba, ha megint valami hasonló vétség történik. Most azonban – fogalmazott a csoportvezető – emberélet nem került veszélybe, tehát az eset nem igényel nagyobb mérvű intézkedést.

Pedig a csoportvezető nem is tévedhetett volna nagyobbat: ez esetben ugyanis nem egyszerű baleset történt, hanem emberélet kioltása volt a cél. A takarítónő ugyanis már hónapokkal korábban „kinézte” magának az adott kórházi osztályon lévő vizsgálati labort és addig-addig ügyeskedett, amíg az általában ott takarító másik takarítónő helyébe léphetett, amíg az szabadságát töltötte. Előtte sokszor beszélgetett a laborban dolgozókkal is, észrevétlenül kiszedve belőlük, hogy mikor, hol tárolják a speciális – pl. rákos – sejtmintákat. Márpedig neki pont egy ilyenre volt szüksége!

Aztán eljött a várva várt alkalom, amikor a takarítónőn kívül pár percig senki nem volt a laborban, csak az asztalon a vizsgálatra váró rákos sejttenyészetek, lezárt üvegtégelyben. A takarítónő elvette az egyik tégelyt, a zsebébe süllyesztette, majd a másik zsebéből elővett egy üres tégelyt, és a földhöz vágta. Az üres tégely összetört, a darabjai szétrepültek. A takarítónő kilöttyintett egy kis felmosóvizet az üvegdarabokra (hogy a sejttenyészet nedvességét imitálja), majd nagy hanggal elkezdte összesöpörni a üvegdarabokat. Mire pár perc múlva a laborosok visszajöttek, már majdnem végzett is a takarítással. Jelentette nekik az „esetet”, ők pedig a csoportvezetőjéhez irányították. Ott megírta jelentését, majd pár óra múltán – a műszakja végeztével – a laza portálszolgálatot kihasználva könnyedén kisétált a kapun, zsebében a rákos sejttenyészetet tartalmazó tégellyel.

Otthon aztán megfőzte a vacsorát, és amikor szedett egy-egy tányérral magának és az évek folyamán meggyűlölt férjének is, akkor a férje tányérjába belecsempészett egy evőkanállal a laborból hozott sejttenyészetből, majd még jól megfűszerezte az ételt, hogy ne tűnjön ki a kissé furcsa mellékíz, s csak ezután hívta ki a szobában meccset néző férjét vacsorázni.

Rendben megvacsoráztak, s az elkövetkező hetek/hónapok csendes várakozással teltek a takarítónő számára. S nem várt hiába: pár hónap múlva, egyik nap a férje rosszul lett, ki kellett hívni hozzá a mentőt, amely bevitte kivizsgálásra. Vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, s pár hét kórházi bennfekvés után el is hunyt.

Soha, senki nem vont párhuzamot a pár hónappal korábbi laboros baleset, és a takarítónő férjének mostani halála között. Sőt, az egyébként eléggé „szőröző” biztosító is szó nélkül kifizette a férfi özvegyének az életbiztosítás összegét...

 


Tovább 2

Semmi különös

A kapu halkan, lassan, egyenletes mozgással nyílt ki, épp csak annyira, hogy be tudtam lépni rajta. Mögötte nem volt senki. Ahogy beljebb léptem, a kapu becsukódott mögöttem. A házajtóban már várt a házigazda, s csendesen beljebb tessékelt. Az előszobafalon szarvasagancsok és egy míves díszpuska díszelgett, utalva a ház urának elegáns hobbijára. Bementünk a nappaliba, és leültünk, mindketten egy-egy vaddisznóbőrrel díszített kényelmes, nagy fotelbe. A falon egy óriási képernyő volt, rajta a BBC híradójának kimerevített jelenetével – a házigazda bizonyára miattam szakította meg egy kis időre a tévézést. A polcokon sok szakkönyv volt, glédába állítva – a gerincükön szereplő feliratok alapján angol, német, francia és orosz nyelvű szakkönyvek.

- Ugye elfogad egy csésze kávét? – kérdezte udvariasan, mosolyogva a házigazda. Igennel feleltem, ő pedig átlépett a nappaliból az amerikai stílusú, nyitott konyhába és a kapszulás kávéfőzővel készített mindkettőnknek egy-egy adagot. Ahogy kisvártatva odakínálta nekem a csészét, megéreztem a frissen borotvált arcán a visszafogott, de jó illatú arcszeszét.

Váltottunk pár udvarias, semmitmondó szót, majd a házigazda felnyírt, ősz üstökét megrázva mosolyogva azt mondta:

- Én élem a magam csendes, nyugdíjas életét. Semmi különös. Szerintem rólam nem lesz mit írnia…

- Szerintem lesz. – gondoltam, és visszamosolyogtam rá.


Tovább 0

Zaklatás

- Nem téged választottalak. – mondta a kopaszodó, középkorú fiókvezető a csinos beosztottjának.

A nő felemelte a szemöldökét:

- Ezt hogy érted?

A férfi határozottan felelt:

- Simon lesz az új csoportvezető, nem te. Nagyobb tapasztalata van, mint neked. Egyszerűen ő a profibb. Sajnálom.

A nő arcán egyetlen másodperc alatt érzelmek garmadája futott át: a kezdeti értetlenségtől a meglepődésen át az eszelős dühig szinte minden. Aztán a következő másodpercben elöntötte a nyugalom a fiatal nőt, és halkan azt mondta:

- Ahogy gondolod.

És elmosolyodott. De a mosolya most nem a korábban megszokott angyali, hanem inkább sátáni mosoly volt. Így, mosolyogva kezdett el kiabálni:

- Segítség, segítség!

A férfi meglepődött. El nem tudta képzelni, hogy most mi van. Még akkor is bután nézett, amikor a következő pillanatban a nő megragadta a férfi egyik kezét, és mellmagasságban a saját blúzára vonta. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, a kollégák siettek be a nagy kiabálásra a fiókvezetői irodába. A nő ekkor várt egy másodpercet, majd durván ellökte magától a férfit, és fennhangon azt hadarta:

- Szemét zaklató!

A nő ezután (mű)könnyekben tört ki, miközben azt zokogta:

- Szexista állat!

A férfi elhűlten, némán bámult a nőre, aki sírva kiviharzott a fiókvezetői irodából. Lassan, fejcsóválva követte őt a többi alkalmazott, míg végül az utolsó becsukta az ajtót, így a fiókvezető magára maradt az irodában. Kintről nagy susmus hallatszott be, abból is kitűnt a nő hangja. A csukott ajtón keresztül nem lehetett érteni, hogy mit mond, csak azt, hogy nagy elánnal magyaráz/mesél valamit.

A férfi már éppen arra gondolt, hogy kimegy a beosztottjai közé, hogy tisztázza a helyzetet, de alig lépett kettőt az ajtó felé, megcsörrent a mobilja. Az ügyvezető igazgató hívta:

- Már mindent tudok!

A fiókvezető elcsodálkozott:

- Mi mindent? Azt, hogy…

Az ügyvezető azonban a szavába vágott:

- A részletekre nem vagyok kíváncsi! Elég baj az, hogy fiókvezető létedre nem bírsz a hormonjaiddal…

A fiókvezető ledöbbent:

- De hát én…

- Én a helyedben áthelyezésemet kérném valamelyik külföldi leányvállalatunkhoz. Vagy korkedvezményes nyugdíjba vonulnék. Vagy bármi. Tudod, hogy nálunk (is) érzékenyek a zaklatási témára…

Fél évvel később:

A zaklatással megvádolt egykori fiókvezető otthagyta a munkahelyét, jelenleg munkanélküli, a tartalékaiból él. Szinte ki sem mozdul otthonról, régi hobbijának, a szobrászatnak él. Nem nagyon akar emberek közé menni – nők közé meg végképp nem…

 


Tovább 0