Sors(olás)

Ahogy a nő félálomban, a tévé előtt ülve nézte a lottósorsolást, az egyik szám kihúzásakor hirtelen éberré vált: mintha ő is ugyanezt a számot játszotta volna meg pár nappal korábban. Aztán a következő szám kihúzásakor is – bármilyen hihetetlen – teljesen felébredt: az a szám is stimmelt. A nő felugrott a fotelből és az ágyon alvó férje mellett elsietve előkereste a szekrényből a szelvényt, miközben fél szemmel a tévé képernyőjét és a többi szám kihúzását leste.

Az asszony remegve tartotta a szeme előtt a kis papírlapot, s összevetette a rajta lévő számokat a tévéműsor végén újra felsorolt nyertes számokkal. Mind egyezett. A nő ekkor az alvó férjére nézett, és szó nélkül, csendben pakolni kezdett: a nyertes lottószelvényt, a kosztpénzt, az ékszereit, egy váltás ruhát, a telefonját és a laptopját berakta egy kisebb bőröndbe és a konyhából halkan felhívta az egyik helyi taxitársaságot, és kért egy kocsit a házuk elé, lehetőleg azonnalra. A férjének írt pár sort egy papírlapra, amit letett a közös ágyuk mellett lévő éjjeliszekrényre és gyors, halk léptekkel elhagyta a házat.

Másnap reggel a férj álmosan, későn ébredt: tulajdonképpen a csendre ébredt fel: nem szólt a porszívó, nem üvöltött a rádió. Ahogy felült az ágyon, rögtön észrevette az éjjeliszekrényen a papírlapot, amit még a felesége hagyott ott. A papíron csak annyi szerepelt a nő kézírásával: „Elhagylak, mert nem bírok már veled élni!”.

A férfi hitetlenkedve felkelt, de amikor a szobában kicsit körbenézve látta, hogy valóban hiányoznak a felesége legszükségesebb cuccai, akkor már tényleg elhitte, hogy egyszer s mindenkorra elhagyták. A férfi belegondolt, hogy ennyi idősen ő már nehezen találna párt magának, egyedül pedig nem tudna élni, mert főzni nem tud, a mosógép kezeléséhez sem ért és a takarítás is gondot okozna neki. Hirtelen eszébe jutott a jónak tűnő megoldás: a kamrából kihozott egy erős spárgát, és a szobában lévő díszes csillárra felakasztotta magát – azonnal meghalt.

Ugyanekkor – pár kilométerrel odébb – az elhunyt férfi felesége éppen a hatalmas nyereménye átvételét intézte, illetve vett egy repülőjegyet Párizsba…

 


Tovább 2

Tévedni emberi dolog

Ahogy kimondta azt a szót, már rögtön észrevette, hogy tévedett: egy teljesen más szót akart használni, de már késő volt. A vele szemben ülő pénztáros elmosolyodott.

„Biztos kínjában mosolyog… nevet rajtam, mert ilyen vén szenilis vagyok, hogy már azt sem tudom, hogy mit beszélek” – gondolta ő. Lassan bepakolta a szatyrába az imént megvásárolt dolgokat. Lassan, mert már nehezen mozgott. Mögötte a sorban két fiatal állt. Ismerte őket, a szomszédban laktak. Ahogy komótosan pakolt, ők összesúgtak a háta mögött. „Biztos sietnének… Amikor fiatal voltam, nem értettem, hogy az öregek miért olyan lassúak. Lám, most, hogy én vagyok öreg és lassú, a mostani fiatalok engem siettetnének.” – gondolta keserűen.

A boltból kifelé menet, a járdán lassan, megfontolva haladt: otthon felejtette a szemüvegét, és nem látta jól a járda egyenetlenségeit. Azt azonban látta, hogy a túloldalról néhányan feléje mutatnak. Nem látta őket tisztán, ezért csak tétován intett feléjük. Azok a túloldalon vidáman felnevettek. „Kinevetnek, mert nem látom őket jól. Kinevetnek, mert megöregedtem…” – gondolta elszomorodva.

Lassan hazaért, és a kis konyhában kipakolta az imént vásárolt dolgokat. Evett pár falatot, majd leült tévézni. Hamarosan elszunnyadt a tévé előtt. Órák teltek el, míg egyszerre csak megszólalt a csengő. Ő felriadt, s komótosan elindult a bejárati ajtó felé, hogy kinyissa. Kívülről mormogás hallatszott be, úgy tűnt, többen állnak az ajtó előtt. „Biztos idegesek, hogy még nem értem oda. Hát, hiába: ez az öregség.” – gondolta.

Reszkető kézzel kinyitotta az ajtót. A bejáratban egy csomó ember állt: családtagok, ismerősök, szomszédok vegyesen – még a bolti pénztáros is köztük volt. Egy nagy tortát a kezükben tartva mosolyogva harsogták:

- Boldog születésnapot!

 


Tovább 0

A mester és a kezdő

- Kezdje elölről! – mondta idegesen az idősödő, elegáns, őszes úriember a zongoránál ülő, lazán öltözött fiatalembernek, aki szégyenében elvörösödött. A fiatalember újra elkezdte játszani a dallamot, az idős úr pedig énekelt. Pár másodperc után azonban mintha megbicsaklott volna a zongorán egy hang – legalábbis az őszes úriember úgy érezte, és azonnal abbahagyta az éneklést. Újra ráparancsolt a fiatalemberre, hogy az kezdje elölről, és ez így ment legalább három-négy alkalommal. Végül az idős urat elöntötte a méreg, és pulykavörös arccal felkiáltott: - Reménytelen eset! -, azzal – a korához képest gyorsan – kisietett a koncertteremből.

A teremben egyedül maradt fiatalember szomorúan felsóhajtott: - Este lesz, mire találok valakit, aki végre jól el tudja énekelni ezt a dalt! – Majd felállt a zongorától, odalépett az ajtóhoz és kiszólt:

- Kérem a következő jelentkezőt!

 


Tovább 0

Beszélgetések

- Jöjjön csak aranyos, tessék csak válogatni ebből a szép szilvából! Olyan fáradtnak tűnik a néni, biztos messziről tetszett idegyalogolni. Nem? Csak a szomszéd utcából? Csak nem az a zöld kapus ház a magáé az utca végén? Nem? Hanem az a barna kapus ház az innenső sarkon? Aztán miért nem a férjét küldte bevásárolni – vagy inkább a gyerekét? A férje már évekkel ezelőtt meghalt? Ó, részvétem! Gyerekük pedig nincs? Ó, de kár! Szóval, egyedül él? De ugye, legalább egy kutyát tart? Az sincs? Hát, nagyon magányos lehet a néni! Én szívesen meglátogatnám, de én szinte mindig itt vagyok a piacon! … Mást nem tetszik kérni? Hatszáz forint lesz! Csak húszezrese van? Nem baj, megoldjuk! Most volt nyugdíj, értem én! De hát miért nem kisebb címletet vett fel az automatából? Ja, hogy nincs bankszámlája? Igaza van, én is otthon tartom a pénzt! Az a legbiztosabb! No, viszlát, jövő szombaton friss áruval fogom várni!

Két héttel később:

- Kezit csókolom aranyos, régen láttam! A múlt hétvégén is kijött, csak nem talált itt engem? Á, csak valami közbejött nekem, azért nem voltam itt. Mit? Hogy szombaton, amíg kijött a piacra, betörtek magához és elvitték a nyugdíját? Ha itt lettem volna, biztos nem történik ilyen!


Tovább 0

Csavarok

- Na, készen vagy már?

- Még nem.

- Ennyi ideig tart pár csavart meghúzni? Ha ezt tudom, akkor megcsinálom magam – vagy megkérem az öcsköst.

- Ne csináld a fesztivált. Mindjárt jó lesz.

- Ti, férfiak, mind ezt mondjátok!  Aztán meg…

- Jó, jó, ne részletezd. Csak egy kicsit elzsibbadt a jobb kezem, azért tart ennyi ideig. De már készen is vagyok.

- Végre, valahára!

- Nyisd ki, légy szíves, az ajtót. Nekem tele a kezem.

- Tessék parancsolni!

- Kösz. Amíg beérek, jelenthetsz a Központnak.

- Halló, Központ? A TS624-es számú űrséta véget ért!

 


Tovább 0