Kommunikáció

- Kérem, várjon egy kicsit. Az igazgató úr éppen telefonál. – mondta a titkárnő a fiatalembernek, aki egy kicsit idegesen leült az előtérben egy székre. Pár perc múlva az igazgató fogadta a fiatalembert, aki előadta, hogy éppen munkát keres, és megkérdezte, hogy nem kaphatna-e itt, ennél a cégnél állást. Az igazgató sajnálkozva széttárta a kezét, hogy most éppen nem keresnek munkaerőt – talán majd csak jövőre.

Egy másik cégnél a cégvezető éppen videókonferencián vett részt, ezért itt is az előtérben kellett várakoznia a fiatalembernek, míg végre előadhatta, hogy miért is jött. A cégvezető elmondta, hogy mostanában inkább leépítések vannak náluk, így biztosan nem tudja őt alkalmazni.

A harmadik helyen az asszisztens kínálta hellyel az előtérben a fiatalembert, mert a főnök épp az e-mailjeit olvasgatta. Később kiderült, hogy itt sem keresnek ilyen végzettségű/tapasztalatú munkaerőt.

A negyedik – egyben utolsó – helyen a fiókigazgató (aki a fiatalember egykori általános iskolás osztálytársa volt), éppen az üzeneteit hallgatta meg a mobilján, csak ezután fogadta hősünket. Amikor az előadta, hogy munkát keres, a fiókigazgató / volt osztálytárs szomorúan azt mondta:

- Tudom. Az imént üzentek nekem, hogy jönni fogsz, és utasítottak engem, hogy ne vegyelek fel…

 


Tovább 1

Bábuk

Ő következett. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, és meglátta azt, amit más nem: a soha vissza nem térő nagy lehetőséget, és szinte azonnal lépett: leütötte a királynőt.

Ez váratlan volt, megdöbbenést keltett.

A testőrség azonnal lefogta az arcátlan parasztot, az udvaroncok pedig felsegítették a földről a királynőt, aki még aznap délután lefejeztette a merénylőt, illetve a jövőre nézve megparancsolta, hogy ezután kettőzött őrség felügyelje az uralkodói audienciát.


Tovább 0

Kirakó

krimi

Még egyszer végig vett minden lehetőséget: kinek állhatott érdekében és módjában, hogy eltegye láb alól a középkorú férfit. A rendelkezésre álló információk alapján kizárta az elhunyt szomszédait, a külföldön dolgozó gyerekét, a munkatársait. Nem jöhetett szóba sem a postás, sem a vízóra-leolvasó, sem egyéb félismerős, aki esetleg azon a napon megfordulhatott az utcában. Rablásnak, besurranásnak sem volt nyoma, de az idegenkezűség egyértelmű volt: bár az elején úgy tűnt, hogy a férfi természetes halállal halt meg, egy apró véletlen felfedte, hogy itt bizony gyilkosság történt.

A lehetséges elkövetők listájáról hosszú töprengések után ki-kihúzott egy-egy nevet, míg végül egyetlenegy név maradt, és minden jel arra mutatott: bizony csak az elhunyt felesége lehet a gyilkos.

A nő dühösen apró cafatokra tépte a listát, és kidobta a konyhai kukába. Úgy tűnt, valami más elkövetési módot kell majd kitalálnia, mert a mostani terve esetében hamar rájöttek volna a nyomozók, hogy ő tette el láb alól a férjét…

 


Tovább 0

Ember a vízben

- Kisasszony, jól van? Olyan hullasápadtnak tetszik lenni, hogy észre sem vettem volna, hogy Ön itt van a vízben, a csónakom mellett, ha nem világítana úgy a két szeme… Ilyen messze elsodródott a parttól? Legközelebb ne menjen vízbe ilyen viharos estén, még baja eshet! Na, jöjjön, segítek bemászni a csónakomba. Érti, amit mondok? Igen? Akkor miért nem válaszol? Na, adja a kezét! Húú, de erős a szorítása! No, most másszon be a csónakba! Héé! Neee!! SEGÍTSÉÉÉG!! SEGÍ…

 


Tovább 0

Koppanás

A sofőr – mint mindig - hangjelzést adott, hogy a nagykövetség többi dolgozójának ezúton is jelezze: már csak kétháznyira van a nagykövetség épületétől, s a nagykövetet szállító fekete Mercedes-szel hamarosan befordul a kapun.

Azonban hirtelen olyan dolog történt, ami még soha: halk koppanás hallatszott, és az autó szélvédőjének közepén egy kis kör alakú sérülés jelent meg. A sofőr azonnal tudta, hogy ez mit jelent: a nagykövetet megtámadták! A sofőr beletaposott a gázba, és az egyre gyorsuló szolgálati autóval elszáguldott a nagykövetség épülete mellett, hogy a város másik negyedében lévő titkos búvóhelyre vigye a nagykövetet, hisz ki tudja, milyen veszélyek várnának még rá a nagykövetség épületének közelében.

A sofőr menet közben – a mindig bekapcsolva és kihangosítva lévő telefonján - jelentette a példátlan esetet a nagykövetség védelméért felelős őrnagynak, miközben a nagykövet gyorsan elfeküdt a kocsi hátsó ülésén, hogy egy esetleges újabb golyózápor nehogy megölje őt.

A felhívott őrnagy azonnal mozgósította a követség tartalék védelmi állományát (is), berendelte az éppen szabadságon lévőket, illetve jelentette az esetet a helyi rendőrségnek, valamint a Külügyminisztériumnak.

A helyi rendőrség sajtótájékoztatót hívott össze egy órával későbbre, amelyen be kívánta jelenteni, hogy terrorcselekmény történt. A Külügy forródróton felvette a kapcsolatot a nagykövet országának kormányával, amely azonban – mivel a két ország között már egy ideje nem túl felhőtlen volt a viszony – az országa elleni támadásnak vette az incidenst, és utasította a légierejének főparancsnokát, hogy küldjön néhány vadászrepülőt elrettentésképpen a közös határ fölé.

A Külügy azonnal értesült a másik ország vadászrepülőinek megjelenéséről, és – mintegy megelőző csapásként – egy vadászbombázót küldött a határra. Amikor erről tudomást szerzett a másik ország kormánya, azonnal hadüzenetet küldött, s ezzel megkezdődött a két ország között a háború, bár a két ország civil állampolgárai erről még semmit sem sejtettek.

Az egyikük – aki a nagykövetség közelében lakott – éppen elégedetten dörzsölte össze a két tenyerét az előszobájában: arra gondolt, hogy lám, az a fekete Mercedes-es fickó, aki állandóan dudálgat az ő háza előtt, most alaposan megjárt: megérdemelte azt a kavicsot, amit ő a kocsira hajított – az a Mercedes-es ezután majd biztosan nem fog dudálgatni!

 

 


Tovább 0