- ­Már megint hol van a gyógyszerem? Pedig be akartam venni vacsora előtt! – fortyant fel indulatosan a hatalmas termetű, erős testalkatú férfi, majd odalépett a hűtőhöz, kinyitotta az ajtaját és benézett. - Nem is főztél ma? Talán a tegnapi maradékot egyem? Hát ezért tartalak? – folytatta dühösen a férfi.

A felesége – egy vékony, törékeny, kicsi asszony – eddig némán, mozdulatlanul hallgatta a férjét. Most azonban hirtelen közelebb lépett hozzá, felágaskodott, és váratlanul, nagy lendülettel, teljes erejéből lekevert a férfinek egy pofont, élete első pofonját. Minden keserűségét beleadta: a hosszú évek keserű tűrését, a boldogtalanságát, a kilátástalanságot, mindent. Tulajdonképpen ez sem lett volna elég: a törékeny nő teljes ereje is kevés lett volna a férfi ellen, de most hatott más: a meglepetés ereje. A hatalmas férfi a megdöbbenéstől egy másodpercig mozdulni és szólni sem tudott, egy pillanat alatt elsápadt, csak a felesége kis tenyere hagyott egy halványpiros foltot az arca egyik felén. Azonban a férfi megdöbbenése egy másodperc után eszelős dühhé változott: az előbb még elsápadt arca pillanatok alatt rákvörössé vált, a homlokán kidagadt egy ér, és már nagy lendülettel felemelte egyik karját, hogy egy hatalmas csapással viszontüsse a feleségét, azonban az a pofon már nem csattant el: talán a be nem vett gyógyszer hiánya okozta, vagy a hirtelen ledöbbenés majd feldühödés okozta vérnyomásváltozás, de a férfi hirtelen úgy érezte, mintha egyszeriben egy satu szorítaná össze a mellkasát. A szívéhez kapott, fuldokolni kezdett, majd pár másodperc után összeesett: hatalmas rongybabaként, nagy puffanással terült el a konyha kövén, a felesége lábai előtt.

A nő részvétlenül nézte a férje – immár halott – testét. Az asszony túl sok fájdalmat tűrt el az elmúlt években a férjével kapcsolatban ahhoz, hogy most sajnálja őt. Lassan ellépett a holttest mellett, a konyhapultnál töltött magának egy italt, lassan kortyolgatva megitta, majd szépen visszatette a helyére a poharat, és odament a telefonhoz. Mielőtt hozzáért volna a készülékhez, lassan vett egy nagy levegőt, nyugodtan kifújta, s csak ezután hívta a mentőket – bár előre tudta, hogy teljesen feleslegesen telefonál, mert a néhai férjén már semmi sem segít. Amikor a vonal túlvégén az ügyeletes felvette a telefont és megkérdezte, hogy miben segíthet, a nő hadarva, gyorsan azt mondta:

- A férjem rosszul van. Kérem, azonnal jöjjenek!

A férfi tenyere nagyot csattant a felesége arcán. A nőnek kicsordultak a könnyei, és sírva szaladt be a konyhából a szobába, magára csukta az ajtót és kitámasztotta a kilincset egy székkel, hogy a férje ne tudjon bejönni. A férfi dühösen ledobta a konyhaasztalra a válási papírokat, amit a felesége akart aláíratni vele az előbb, és gyors léptekkel ő is a konyhából a szobaajtóhoz ment. Egy-két percig rángatta kívülről a kilincset, miközben valami olyasmit kiabált, hogy „Soha nem fogok elválni tőled!”, de a csukott szobaajtón keresztül nem lehetett teljesen tisztán érteni a szavait. Egy idő után a férfi abbahagyta a kilincs hasztalan rángatását, visszafordult a konyhába, magára kapta kabátját, és kiment a lakásból, hogy a közeli presszóban megint megigyon egy újabb felest.

A férfi órákat töltött a presszóban, majd némileg lenyugodva hazaindult, és estére már otthon is volt. Addigra a felesége elkészítette az aznapi vacsorát, kikészítette a desszertet – valamiféle süteményt – a konyhaasztalra, elmosogatott és lefeküdt aludni, hogy aznap már ne kelljen beszélnie a férjével.

A férfi derekasan belakott, még a sütemény nagy részét is megette, majd ő is lefeküdt aludni. Az éjszaka folyamán a férfi rosszat álmodott, szinte rémálmai voltak: azt álmodta, hogy egy fekete köpenyes, nagy termetű, hófehér ember-csontváz üldözi őt és meg akarja verni. A férfi hajnalban, az óra csörgésére izzadtan, de a félelemtől mégis remegve ébredt. Kissé megnyugodva konstatálta, hogy csak álom volt a hófehér csontváz. A férfi rendbe szedte magát, evett pár falatot az előző esti vacsora maradékából, és elindult dolgozni. A felesége még aludt, mert aznap szabadnapos volt, és így nem kellett korán kelnie.

A férfi egész délelőtt furcsán érezte magát a munkahelyén (is). Mintha minden sarokból a fekete köpenyes hófehér csontváz leselkedett volna rá, hogy jól megverje őt. A férfi ijedten tekingetett jobbra-balra, néha felkiáltott, vagy védekezőn az arca elé emelte a kezét. Mire eljött az ebédszünet, a férfi munkatársai látták, hogy itt valami baj van. Egyikük felajánlotta a férfinek, hogy elviszi orvoshoz. El is vitte, és az orvos pedig egy rövid, párperces vizsgálat után látta, hogy itt bizony tényleg baj van, és beutalta a férfit a pszichiátriára. Onnan telefonáltak a férfi feleségének. Mire a nő beért a kórházba, a férfi már benyugtatózva feküdt az ágyán, egyedül abban a szobában. Magánál volt, úgyhogy a feleségével váltottak pár szót. A nő még megvárta, hogy a férfi megegye a neki hozott süteményt, majd hamarosan elköszönt, és hazament.

Ejött az este: a férfi elaludt a kórházi ágyon, és ismét a fekete köpenyes hófehér csontvázzal álmodott. A csontváz közeledett hozzá, és az egyik karját ütésre emelte. A férfi megrettenve pattant fel az ágyról, rémülten hátrált az ablak felé, de a csontváz oda is követte. A férfi ekkor jeges rémületében gyorsan kizárta az ablakot, és kimászott a (többedik emeleti) ablakpárkányra. A lába azonban megcsúszott, és a kezével már hiába kapott az ablaktáblák felé. Egy hosszú másodperc után már csak azt érezte, hogy az őt üldöző csontváz a kemény, hideg, csontos tenyerével egy óriási pofont ad az arcára.

A férfi holttestére a kórház éjszakai portása talált rá, miközben a szokásos esti körútját járta a kórház kertjében. A lezuhant férfi szerencsétlen módon pont egy betondarabra esett, amely összezúzta a fél arcát. A portás azonnal jelentette az esetet az ügyeletesnek, aki – miután kihívta a rendőröket – felhívta a halott férfi feleségét is, és elmondta a szomorú hírt, hozzátéve, hogy időközben megkapták a férfi délutáni eredményét is, ami alkoholt és kábítószert mutatott ki a férfi vérében, és mivel az alkoholisták és a kábítószeresek gyakran lesznek öngyilkosok, így sajnos nem meglepő ez a szörnyű eset.

A férfi özvegye, miután letette a telefont, kiment a konyhába, és – anélkül, hogy egy falatot evett volna belőle - kidobta a konyhai szemetesbe a maradék süteményt, majd a mosogató lefolyójába engedte – némi vékony vízsugár kíséretében – annak a kis zacskó kábítószer-pornak a maradékát, amelynek nagy részét a férje süteményébe sütötte bele, és amelyet csak nagyon nehezen tudott beszerezni.

A nő végül nyugovóra tért – és tényleg megnyugodva aludt el, és egész éjjel szépeket álmodott.