- Holnap tájékoztatni fogom az igazgatótanácsot! Mindent elmondok: hogy a vezetésem alatt lévő vállalat nem egyéb, mint egy nagy lufi! Idő kérdése, és kipukkad, és mi mindent el fogunk veszíteni! – borult ki az őszes halántékú, elegáns öltönyt viselő férfi, és mondta el a feleségének azt, ami már régóta nyomasztotta.

A nő hallgatott, és csak némán kanalazta  a levest. Azonban ebéd után nyugtatólag belekarolt ideges férjébe és azt mondta: - Gyere le a hallba, ott kényelmesen mindent meg tudunk beszélni, azt, hogy mi lesz ezután.

Az emeleti ebédlőből együtt indultak a földszinti hall felé, a feleség az emeleti lépcsőlejáróban előre engedte a férjét, aki hatalmas gondjai mellett érezte a felesége törődését, és hálás is volt neki ezért.

Azonban a férfi alig lépett egyetlen lépcsőfokot lefelé, amikor mást is érzett: hátulról egy határozott, erős lökést, s a felesége lábai előtt legurult a lépcsőn, s annak aljára érve már a nyakát szegte.

Másnap az igazgatótanács gyásznapot hirdetett, és kitűzették a fekete lobogót a vállalat főbejárata fölé, ugyanakkor az igazgatótanács tudomásul vette az elhunyt özvegyének azon nyilatkozatát, miszerint záros határidőn belül túl akar adni a család tulajdonában lévő vállalati részvényeken, mivel azok a sajnálatos balesetben elhunyt férjére emlékeztetik.

Pár héttel később – a hagyatéki tárgyalás után – az özvegyasszony sikeresen eladta részvényeit, s így a vállalat egy-két évvel későbbi, teljesen váratlan csődje már nem okozott neki semmilyen anyagi hátrányt.

- Mosolyogj! – kérte a fiatal feleség a kicsit idősebb férjét, aki engedelmesen elmosolyodott. A nő azonban még nem exponált – láthatóan nem volt még teljesen elégedett a látvánnyal.

- Majdnem jó! – mondta a nő. – Kár, hogy nem tudok jobban zoom-olni… Hopp, megvan, hogy mit csináljunk! Lépj hátra egy kicsit, akkor tetőtől talpig benne leszel a képben!

A férfi hátralépett egy kicsit. A nő felsikkantott: - Már szinte tökéletes a beállás! Még egy lépést hátra, és többet nem nyaggatlak ezzel a fotózkodással!

A férfi engedelmesen hátralépett megint, miközben le nem vette a szemét fiatal, csinos feleségéről, aki egy szexi topban és egy nem kevésbé szexi rövidnadrágban, a férje méregdrága okostelefonjával a kezében igyekezett lefotózni férjurát.

- Tökéletes! – kiáltott fel a fiatal feleség, és exponált.

Ugyanabban a pillanatban a férfi hirtelen úgy érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj – pontosabban a szikla: a meredek kiszögellésről lecsúszva lebucskázott a szikláról, amin eddig a feleségével álltak. Egy hosszú másodpercig hallani lehetett a férfi kétségbeesett halálsikolyát, ahogy lezuhan a hegyről, aztán csend lett.

A nő ekkor törölte az előbbi tökéletes fotót a férje telefonjából, majd a saját telefonjára váltva felhívta a hegyi mentőket, és telefonon keresztül rémült hangon elmondta nekik, hogy szegény férje túrázás közben véletlenül lecsúszott a szikláról, és kérte őket, hogy jöjjenek gyorsan megmenteni őt – bár a vonal mindkét oldalán sejteni lehetett, hogy azon a férfin már semmi sem segít.

A frissen megözvegyült feleség ezután nyugodtan újra a kezébe vette a néhai férje telefonját – ezúttal azért, hogy kikeresse a telefon névjegyzékéből annak az ügyvédnek a telefonszámát, aki tavaly a férje életbiztosítását intézte.

A férj óvatosan ette az aznapi vacsorát: a halászlét. Nem szerette volna, ha pont most akad meg a torkán egy szálka: most, amikor új életet akar kezdeni egy másik nő oldalán, amit már napokkal ezelőtt be is jelentett a feleségének, akivel valószínűleg az utolsó közös vacsorájuk egyikét költik el éppen közös házuk konyhájában, az asztalnál.

A vacsora azonban rendben, csendben, minden probléma nélkül lezajlott. Szálka nem akadt meg egyikőjük torkán sem, a feleség most nem csinált patáliát a közelgő válás miatt, szóval nem volt semmilyen gond, amitől a férfi esetleg korábban tartott. Sőt! A feleség még rá is mosolygott a férjére, és vidáman megkérdezte:

- Na, jöhet a szokásos söröd? Már ki is töltöttem neked egy pohárba!

A férfi elhúzta a száját:

- Halászlére sört?

A nő vállat vont:

- Ha nem kell neked, akkor kiöntöm a mosogatóba. Tudod, hogy én nem szeretem a sört…

A férfi felhorkant – nem hiába ismerte mindenki nagyon spórolósnak:

- Dehogy öntöd ki! Inkább megiszom azt a pohár sört, nehogy kárba vesszen!

A férfi felemelte a poharat, és jó szokása szerint egyszuszra kiitta. Azaz, csak itta volna: azonban hirtelen egy fájdalmas szúrást érzett a torkában és kétségbeesetten fulladozni kezdett attól a közepes nagyságú halszálkától, amely eddig a söröspohár alján pihent láthatatlanul, s amely ki tudja, hogyan s miként került oda.

A férj még fulladozott pár másodpercig, de sehogy nem bírta kiköhögni azt a szálkát, amely csak egyre mélyebben fúródott a torkába, s amely egy-két perc múlva a férfi halálát okozta.

Napokkal később a boncolást végző orvos a jelentésében azt írta, hogy az elhunyt gyomrában halászlémaradványokat és némi sört talált, a torokba fúródva pedig egy halszálkát, tehát valószínűleg az történt, hogy az illető elővigyázatlanul ette a vacsorára tálalt halászlét, és vacsora közben egy szálka megakadt a torkán, amit egy pohár sörrel akart leöblíteni, de az már nem segített.

Az orvos jelentését megerősítette a feleség is, aki pár hét múlva – a hagyatéki tárgyalást követően – mint egyedüli örökös a néhai férje teljes vagyonát megkapta.

Még egyszer végig vett minden lehetőséget: kinek állhatott érdekében és módjában, hogy eltegye láb alól a középkorú férfit. A rendelkezésre álló információk alapján kizárta az elhunyt szomszédait, a külföldön dolgozó gyerekét, a munkatársait. Nem jöhetett szóba sem a postás, sem a vízóra-leolvasó, sem egyéb félismerős, aki esetleg azon a napon megfordulhatott az utcában. Rablásnak, besurranásnak sem volt nyoma, de az idegenkezűség egyértelmű volt: bár az elején úgy tűnt, hogy a férfi természetes halállal halt meg, egy apró véletlen felfedte, hogy itt bizony gyilkosság történt.

A lehetséges elkövetők listájáról hosszú töprengések után ki-kihúzott egy-egy nevet, míg végül egyetlenegy név maradt, és minden jel arra mutatott: bizony csak az elhunyt felesége lehet a gyilkos.

A nő dühösen apró cafatokra tépte a listát, és kidobta a konyhai kukába. Úgy tűnt, valami más elkövetési módot kell majd kitalálnia, mert a mostani terve esetében hamar rájöttek volna a nyomozók, hogy ő tette el láb alól a férjét…