Előző nap sem vitáztak, pedig lett volna rá okuk: a férj akkor jelentette be a feleségének,  – halkan, hogy a tízemeletes panelbeli szomszédok meg ne hallják -, hogy el akar válni, és másnap már el is költözik: már jó előre, titokban kibérelt egy kis belvárosi lakást, ahova mehet. A feleség látszólag higgadtan fogadta a dolgot: ő sem akarta, hogy a magánéleti válságuk a ház témája legyen, úgyhogy nyelt egyet, és csak annyit kérdezett – szinte suttogva - a férje tétova hebegése-habogása után: - A döntésed végleges?. Az igenlő válasz után aznap ugyanúgy folytatták az életüket, mint eddig: mindketten elmentek dolgozni, végigrobotolták a napot, este pedig közösen megvacsoráztak. Csak a vacsora, és az esti fürdés után látszódott, hogy másnaptól különválnak útjaik: csak a feleség feküdt a közös hitvesi ágyba, a férje a vendégágyon vetett meg magának.

A következő reggel a feleség arra ébredt, hogy a férje már fent van: nagyban pakolta a cuccait egy utazótáskába. A feleség úgy tett, mintha még aludna, és félig lecsukott szemmel nézte a férjét, ahogy az lelkesen készül új életére. A férfi már előre boldog volt, most már gyönyörűnek érezte az életet, önmagát pedig újra szabadnak. Most már mindenben meglátta a szépet, a jót, s pakolás közben megállt egy kicsit, hogy gyönyörködjön az ablakon át látható napfelkeltében. De ez nem volt neki elég: ki is nyitotta az ablakot, hogy beszívja a reggeli friss – s az ő számára most már: szabad – levegőt, és az ablakon derékig kihajolva jólesően nagyot szippantott belőle.

Ez volt az a pillanat, amikor az ablak melletti hitvesi ágyban fekvő feleség úgy érezte, hogy most eljött a soha vissza nem térő alkalom: hirtelen, egy hang nélkül felült az ágyon, odahajolt az ablakból szinte teljesen kihajoló férjéhez, és két kézzel egyszerre lökött rajta egy nagyot. A feleség minden keserűségét, csalódottságát beleadta ebbe a lökésbe, és nem hiába: a férje átbukott az ablakpárkányon és kizuhant sokadikemeleti lakásukból. Egy hosszú másodpercig hallatszott hangos ordítása, aztán csend lett.

A feleség várt egy kicsit, nagy levegőt vett, és odament a bejárati ajtóhoz: szép lassan kizárta, kinyitotta, egy határozott mozdulattal kilépett rajta, majd a lépcsőházban az emeleti szomszédok ajtajaihoz rohanva dörömbölni és zokogva kiabálni kezdett:

- Segítség, segítség! Szegény, drága férjem véletlenül kiesett az ablakon!