- Kezdje elölről! – mondta idegesen az idősödő, elegáns, őszes úriember a zongoránál ülő, lazán öltözött fiatalembernek, aki szégyenében elvörösödött. A fiatalember újra elkezdte játszani a dallamot, az idős úr pedig énekelt. Pár másodperc után azonban mintha megbicsaklott volna a zongorán egy hang – legalábbis az őszes úriember úgy érezte, és azonnal abbahagyta az éneklést. Újra ráparancsolt a fiatalemberre, hogy az kezdje elölről, és ez így ment legalább három-négy alkalommal. Végül az idős urat elöntötte a méreg, és pulykavörös arccal felkiáltott: - Reménytelen eset! -, azzal – a korához képest gyorsan – kisietett a koncertteremből.

A teremben egyedül maradt fiatalember szomorúan felsóhajtott: - Este lesz, mire találok valakit, aki végre jól el tudja énekelni ezt a dalt! – Majd felállt a zongorától, odalépett az ajtóhoz és kiszólt:

- Kérem a következő jelentkezőt!