- Nem téged választottalak. – mondta a kopaszodó, középkorú fiókvezető a csinos beosztottjának.

A nő felemelte a szemöldökét:

- Ezt hogy érted?

A férfi határozottan felelt:

- Simon lesz az új csoportvezető, nem te. Nagyobb tapasztalata van, mint neked. Egyszerűen ő a profibb. Sajnálom.

A nő arcán egyetlen másodperc alatt érzelmek garmadája futott át: a kezdeti értetlenségtől a meglepődésen át az eszelős dühig szinte minden. Aztán a következő másodpercben elöntötte a nyugalom a fiatal nőt, és halkan azt mondta:

- Ahogy gondolod.

És elmosolyodott. De a mosolya most nem a korábban megszokott angyali, hanem inkább sátáni mosoly volt. Így, mosolyogva kezdett el kiabálni:

- Segítség, segítség!

A férfi meglepődött. El nem tudta képzelni, hogy most mi van. Még akkor is bután nézett, amikor a következő pillanatban a nő megragadta a férfi egyik kezét, és mellmagasságban a saját blúzára vonta. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, a kollégák siettek be a nagy kiabálásra a fiókvezetői irodába. A nő ekkor várt egy másodpercet, majd durván ellökte magától a férfit, és fennhangon azt hadarta:

- Szemét zaklató!

A nő ezután (mű)könnyekben tört ki, miközben azt zokogta:

- Szexista állat!

A férfi elhűlten, némán bámult a nőre, aki sírva kiviharzott a fiókvezetői irodából. Lassan, fejcsóválva követte őt a többi alkalmazott, míg végül az utolsó becsukta az ajtót, így a fiókvezető magára maradt az irodában. Kintről nagy susmus hallatszott be, abból is kitűnt a nő hangja. A csukott ajtón keresztül nem lehetett érteni, hogy mit mond, csak azt, hogy nagy elánnal magyaráz/mesél valamit.

A férfi már éppen arra gondolt, hogy kimegy a beosztottjai közé, hogy tisztázza a helyzetet, de alig lépett kettőt az ajtó felé, megcsörrent a mobilja. Az ügyvezető igazgató hívta:

- Már mindent tudok!

A fiókvezető elcsodálkozott:

- Mi mindent? Azt, hogy…

Az ügyvezető azonban a szavába vágott:

- A részletekre nem vagyok kíváncsi! Elég baj az, hogy fiókvezető létedre nem bírsz a hormonjaiddal…

A fiókvezető ledöbbent:

- De hát én…

- Én a helyedben áthelyezésemet kérném valamelyik külföldi leányvállalatunkhoz. Vagy korkedvezményes nyugdíjba vonulnék. Vagy bármi. Tudod, hogy nálunk (is) érzékenyek a zaklatási témára…

Fél évvel később:

A zaklatással megvádolt egykori fiókvezető otthagyta a munkahelyét, jelenleg munkanélküli, a tartalékaiból él. Szinte ki sem mozdul otthonról, régi hobbijának, a szobrászatnak él. Nem nagyon akar emberek közé menni – nők közé meg végképp nem…