Másnap

- Úgy innék valamit! – sóhajtotta az asszony – a férje számára is jól hallhatóan – este, lefekvés előtt vidéki házuk hálószobájában.

- A hűtőben van sör. Hozzak neked egyet? – kérdezte tőle nem túl meggyőzően a férje.

- Az nem kell. Én inkább bort innék… - felelte a nő.

- Bor most nincs fent. Tudod, hogy nemrég volt a szüret, most forr a bor a pincében. Veszélyes lemenni, akár egy-két perc ottlét is halálos lehet… - mondta a férj.

- Ó, neked tíz másodperc is elég lenne, hogy felhozz valamelyik, óbort tartalmazó hordóból egy keveset! Hiszen mindig nagyon gyors vagy… - sóhajtotta az asszony.

A férje nyelt egyet, majd nagy nehezen bólintott: - Na, jól van. Majd sietek… - ezzel elindult a pincébe. Egy-két perc múlva a felesége utánaszaladt, és a pinceajtóban megállva lekiabált a pincében ténykedő férjének: - A tavalyi borból hozol?

A férfi felkiabált: - Hát persze! Már éppen viszem is!

A nő visszakiabált neki: Hozz inkább a tavalyelőttiből! Az finomabb…

A férfi elkáromkodta magát, de azt kiabálta: - Jól van, akkor a másik hordóból viszek neked!

Pár másodpercig csend volt, aztán hirtelen egy puffanás hallatszott a pincéből. A feleség fent, a pinceajtóban várt egy keveset és közben fülelt, de a pincéből ezután már egy hang sem hallatszott fel. A nő a rövid várakozás után visszament a hálószobába, lefeküdt a hitvesi ágyba, és olvasni kezdett egy romantikus regényt. Kb. félóra olvasás után lekapcsolta az ágy melletti kislámpát, és befordult a fal felé.

Másnap reggel a feleség kipihenten ébredt. A férje nem volt mellette. A nő ráérősen felvette a telefonját és elkezdte tárcsázni a rendőrséget. Amikor a vonal végén felvették a telefont, az asszony gyorsan, jajveszékelve azt hadarta:

- Halló, kérem, azonnal jöjjenek ki hozzánk!  A férjem nem aludt itthon – nem tudom, hogy hol lehet. Eddig még soha nem maradt ki ilyen sokáig, ezért nagyon aggódom! Kérem, segítsenek!

A nő még megadta a nevet és a címet, és letette a telefont. Ezután kiment a konyhába, a hűtőből kivett egy sört, kibontotta, és jólesően kortyolt belőle egy keveset.


Tovább 0

Kleopátra

A nő letette a telefont, és próbálta megemészteni az imént hallottakat. Az előbb az általa felbérelt magánnyomozó hívta, hogy megmondja, a nő nem hiába gyanakodott: a férje megcsalja, és pont a szomszédasszonyukkal, a szépsége okán csak „Kleopátrának” becézett Cleo-val. A magánnyomozó azt is mondta az imént, hogy a párocska épp egy külvárosi, bérelt lakásban tölti most is szerelmi légyottját. Megadta a címet is.

A nő maga elé nézve gondolkodott egy darabig, majd elhatározásra jutott: átmegy a szomszédba, hogy a felszarvazott szomszéd férfinek megmondja, hogy megcsalják.

Át is ment, becsöngetett. A szomszéd épp otthon volt. A nő mindent elmondott neki, amit a magánnyomozótól hallott, és talán még egy kicsit ki is színezte a dolgokat. A szomszéd férfi teljesen összetörve, magába roskadva ült le a nappalijában lévő fotelbe, s merőn maga elé bámulva próbálta felfogni a nő iménti szavait. A nő hagyta, hogy a férfi kicsit eméssze a dolgokat, s pár percig nézegette a nappali falára felaggatott trófeákat: szarvasagancsokat koponyával, kitömött fácánokat, rókaprémet.

- Szóval, maga vadász… - mondta a nő.

- Igen… de csak szabadidőmben vadászok.. ez a hobbim… – válaszolta tétován, még mindig maga elé bámulva a szomszéd férfi.

- Csak nehogy valami butaságot kövessen el! – mondta gyorsan a nő.

- Miről beszél? – nézett csodálkozva a férfi.

- Hát, hogy maga vadász… gondolom, itthon tartja a puskáját, a lőszert… - mondta lassan, hangsúlyozva a nő, majd így folytatta: - Nehogy nekem hirtelen felindulásból elkövessen valami szörnyűséget!

A férfi végre megértette, hogy miről beszél a nő, és azt mondta:

- Lelőni mindkettőt! Igen, azt kellene!

A nő hadarni kezdett: - Szó sem lehet róla!  -majd sokat sejtetően, lassan hozzátette: - Pedig nagyon megérdemelnék…

- Megyek, és lelövöm őket! – csattant fel határozottan a férfi, mire a nő tessék-lássék csitítgatni kezdte: - Gondolja át kétszer is, hogy mit akar tenni! – majd így folytatta: - Most magára hagyom a gondolataival…

A nő ekkor magára hagyta az egyre izgatottabbá váló férfit, és visszament a saját házába. A konyhaablakon keresztül a szomszéd ház bejáratát nézte, és nem hiába: két-három percen belül a szomszéd férfi egy nagyobb táskával a kezében kiviharzott a házból, bevágta magát a kocsijába és nagy gázzal elhajtott.

Körülbelül egy óra telt el, amikorra a szomszéd férfi visszatért: lassan leparkolt a saját háza előtt, majd tétova lépésekkel, meredten maga elé bámulva átjött a nő házához, és becsöngetett. Amikor a nő kinyitotta az ajtót, akkor a férfi csak ennyit mondott rezignáltan:

- Lelőttem őket. Mindkettőt. A feleségemet és a maga férjét is…

A nő gyorsan azt mondta:

- Megmondtam, hogy ne csináljon hülyeséget! Most menjen, adja fel magát a rendőrségen! Ne felejtse el megmondani a rendőröknek, hogy én óva intettem attól, hogy őrültséget kövessen el!

A férfi – mint egy alvajáró – tétován bólintott, és átsétált a háza előtt álló autójához, beült és lassan elhajtott.

A nő becsukta a szomszéd férfi után a ház bejárati ajtaját, majd bement a konyhába, elővett egy üveg pezsgőt, kibontotta, és szép lassan, jólesően kortyolgatva megivott belőle egy pohárral.

 


Tovább 0

Szép kilátások

- Milyen gyönyörű! Ugye? – kérdezte a frissnyugdíjas feleség a férjét egy egészoldalas hirdetésre mutatva, amit az aznapi újságot olvasva látott meg. A hirdetés egy helyi céget mutatott be, amely a város feletti sétarepüléseket szervezett. A hirdetést szép, fentről készített fotók illusztrálták, ezek tetszettek meg a feleségnek.

- Igen, nagyon szép! – bólintott szórakozottan a képekre pillantó férj, és felnőtt lányukkal, vejükkel és unokájukkal együtt tovább ette a vasárnapi családi ebédet.

Ebéd után a feleség a lányával együtt mosogatni kezdett, amíg a férfiak a szobában meccset néztek.

- Kitaláltátok már, hogy mivel fogjátok megajándékozni apádat a születésnapján? – kérdezte az idősebb nő a fiatalabbat. A fiatal nő megrázta a fejét: - Nem, miért?

- Én tudom, hogy minek örülne igazán! – folytatta az idősebb nő. A lánya érdeklődve abbahagyta egy pillanatra a mosogatást: - Igen? És mi lenne az?

- Egy sétarepülés a város felett! – válaszolt az idősebb nő, majd így folytatta: - Láttad, hogy tetszett neki az a hirdetés az újságban!

A lánya vállat vont: - Na jó, akkor majd befizetjük őt egy repülésre!

Ebben maradtak. Mosogatás után a szobában még beszélgetett a család egy nagyot, majd a fiatalok hazaindultak a saját lakásukba. Amikor a nyugdíjas házaspár egyedül maradt otthon, a feleség azt mondta a férjének:

- Én már tudom, hogy a fiatalok mivel akarnak meglepni téged a születésnapodon!

A férj szeme felcsillant: - Igen? Mivel? 

- Befizetnek téged egy város feletti sétarepülésre! – válaszolta a nő.

A férj egy pillanatra elcsodálkozott és némileg meg is ijedt: 

- Engem? De hát nekem tériszonyom van!

A feleség határozottan rászólt: - Nehogy visszautasítsd a fiatalok ajándékát! A lányunk ötlete volt, hogy sétarepüléssel lepjenek meg téged! Vérig sértődne, ha nem fogadnád el! Azt a pár percnyi repülést kibírod!

 

(Két héttel később:)

 

A város melletti kis reptéren a nyugdíjas férfi remegő térdekkel, kocogó fogakkal szállt be a pilóta mellé a kétszemélyes kisrepülőbe, miközben tétován integetett a földön maradó többi családtagjának. A gép nekifutott, és szépen felemelkedett a levegőbe. A férfi kinézett a pilótafülkéből, és egyre inkább elfogta a remegés és az arca sápadni kezdett. Még csak egy-két perce voltak a levegőben, amikor a férfit kiverte a hideg veríték és elkezdett fulladozni.

A pilóta érzékelte, hogy baj van, és azonnal visszafordult a reptérre. Azonban akármilyen gyorsan szállt is le, az utasa, a nyugdíjas férfi halott volt, mire földet értek. A pilóta ijedt arccal szállt ki a gépből, és odarohant a férfi földön maradt családtagjaihoz: - Jöjjenek gyorsan! Azt hiszem, a bácsi szörnyet halt!

A családtagok odasiettek a kisrepülőhöz. Mint mindegyikük, a halott férfi felesége is ijedt arcot vágott, de közben azon gondolkodott, hogy otthon vajon melyik szekrényben is tartják (néhai) férje életbiztosítását.

 


Tovább 0

Gyönyörűség

A szemtelenül fiatal feleség meglepetéssel várta idősödő férjét. Már órákkal a férfi hazaérkezése előtt az – egyébként is szép – nő (frissen megfürödve, új frizurában) hosszasan sminkelte magát a fürdőszoba-tükör előtt, felvette csinos, rövid, testhez simuló fekete ruháját, amelyben nagyon hasonlított a fiatal Audrey Hepburn-re az „Álom luxuskivitelben” című filmből. A feleségnek ennyi nem is volt elég, még rátett egy lapáttal: ízlésesen kilakkozta a körmét, felvette a férjétől korábban kapott vékony, de míves aranynyakláncot és a férfitől tavaly – csak úgy(!) – kapott, apró gyémánttal ékesített gyűrűt, és ebben a szettben - a szépen megterített, két gyertyával díszített asztalon gőzölgő különleges vacsora mellett ülve - várta haza a férjét.

A férfi sem okozott csalódást: bár a munkahelyén – ahol ügyvezető igazgató volt – az aznap délutáni értekezletet eredetileg késő estig elnyújtotta volna, de már reggel, mielőtt elindult volna otthonról, a feleségével beszélgetve olyan érzése támadt, hogy aznap kimondottan érdemes lesz vacsorára hazaérnie, és ezért most szinte percre pontosan akkor lépett be a házba, amikorra megígérte, hogy haza fog érni – ráadásul nem üres kézzel érkezett: egy szál vörös rózsát hozott a feleségének.

A nő értékelte a gesztust, és jókedvűen, kedvesen beszélgetett a férjével, miközben jóízűen megvacsoráztak – és nem mellékesen, közben egy üveg különleges pezsgőt is megittak. Ez utóbbinak (is) hála, a vacsora végére a jó hangulat a tetőfokára hágott – annyira, hogy egyszercsak a nő odasúgta a férjének: „Menj, fürödj le! Én majd a hálószobában várlak…”.

A férfinek nem kellett kétszer mondani: korához képest szinte repült letusolni. Fürdés közben arra gondolt, hogy tulajdonképpen tudja, miért tette különlegessé a mai estét a felesége: a nő gyermeket szeretne, egy kis lurkót, aki bearanyozná közös életüket. Tusolás után, a hálószobába lépve mosolyogva meg is mondta a franciaágyukban állig betakarózva fekvő feleségének:

- Tudom, mit akarsz! Gyereket!

A nő válaszul némán elmosolyodott, és egy mozdulattal teljesen kitakarózott. Ott feküdt az ágyon, teljesen meztelenül, és tökéletes, fiatal, ruganyos testét látva a férjének (megismerkedésük óta már sokadszorra) elakadt a szava, és csak annyit tudott mondani a feleségének:

- Gyönyörű vagy!

A férfi a felesége mellé feküdt, aki most egy mozdulattal betakarta mindkettőjüket. A következő percekben kívülről nem látszódott más, csak a ritmikusan hullámzó takaró, amely alól a feleség kéjes nyögései és a férj zihálása hallatszott.

Hanem egyszer csak felnyögött a férj is: nem volt már mai gyerek, a szíve nem bírta a „tornát”, és holtan hanyatlott a feleségére. A nő – érdekes módon – nem ijedt meg és meg sem lepődött, hanem utálkozó arckifejezéssel legörgette magáról néhai férjét, és a holttest mellett fekve rágyújtott egy cigarettára, miközben lefitymálóan azt mormogta maga elé:

- Még hogy gyereket! Én pénzt akarok, még több pénzt!

Az éjjeliszekrényről lassan, nyugodtan felvette a telefonját, és ráérősen tárcsázta a mentőket. Amíg a telefon kicsengett, kissé megköszörülte a torkát, majd amikor felvették a telefont, ő elkezdett gyorsan, hangosan – szinte hisztérikusan - sikoltozni a készülékbe:

- Segítség! A férjem rosszul van! Azonnal jöjjenek!

A nő még zokogva megadta az ügyeletesnek a nevet és a címet, majd bontotta a hívást. Ezután – az előbb keletkező könnyeit egy papírzsebkendővel nyugodtan felitatva - elkezdte keresni a telefonja névjegyzékében a család ügyvédjének a számát, hogy a későbbiekben a (néhai) férje életbiztosításáról beszéljen vele.

 


Tovább 0

Bella

- Mit csinálsz, éédes? – kérdezte affektálva és szokás szerint csücsörítve a cicababa kinézetű fiatal feleség a férjét. A férj egy másodpercig gondterhelt arcot vágott, hogy hogyan is fogalmazza meg úgy a válaszát, hogy szép, de butuska felesége meg is értse, majd azt mondta: 

- Kinyomtattam a legújabb novellámat, mert ha kinyomtatva nézem át, hamarabb feltűnnek nekem az esetleges helyesírási vagy fogalmazási hibák.

- Ééértem. – mondta a feleség, majd folytatta a kérdezősködést: - És miről szóól?

- Mármint a novella? – kérdezett vissza a férfi, majd így folytatta: - Egy gyönyörű, okos nőről szól, akit Bellának hívnak (a neve egyébként egyúttal a novella címe is) és aki kifundál egy remek trükköt, amellyel balesetnek álcázva elteszi láb alól a férjét, és nem bukik le, hanem megkapja a férje után járó, nagy összegű biztosítást. Szerintem remek, sőt, egyedülálló sztori – nem azért, mert én találtam ki -, de valószínűleg te nem értenéd az összefüggéseit….

A férj ezzel lerakta az íróasztalra a kinyomtatott A4-es lapokat, és belemerült a hibakeresésbe. Amikor végzett, még mindig az íróasztalnál ülve a laptopján még legalább egy órán át internetezett – háttéranyagot gyűjtött a leendő írásaihoz. Nem sokkal később – mivel már beesteledett - leengedte a dolgozószoba redőnyeit, és elindult a fürdőszoba felé, hogy letusoljon. Ahogy elment a nappali mellett, a folyosóról még beszólt a feleségének: - Lefürdök és megyek aludni! Jó éjszakát!

- Jó éjt, éédes! – affektált és csücsörített válaszként a cicababa-feleség, miközben tovább nézte a tévében a valóságshow-t, amit azóta bámult, amióta – órákkal ezelőtt – a férjével beszélt annak legújabb novellájáról.

A nappaliba enyhén behallatszott a férj fürdőszobai tusolásának hangja, majd a férfi határozott léptei, ahogy a hálószobába ment, végül a halk ajtócsapódás, ahogy becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját.

A nő még legalább egy negyedórán keresztül nézte a valóságshow-t, majd óvatosan felállt a kényelmes fotelből, a tévét bekapcsolva hagyva kilopózott a folyosóra, egészen a csukott hálószobaajtóig. A hálószobaajtó előtt megállt, a fülét az ajtólapra rakva hallgatózott egy kicsit, és megnyugodott, amikor az ajtón keresztül hallotta a férje hangos horkolását.

A nő ekkor gyors léptekkel a dolgozószobába ment, felkapcsolta az íróasztal kis lámpáját, és olvasni kezdte az asztal közepén lévő, nyomtatott A4-es lapokból álló paksamétát. Időnként megállt az olvasásban, és az asztal sarkán lévő jegyzettömbből tépett egy lapot, a tolltartóban lévő tollakból kivett egyet, és párszor jegyzetelt, nyilazott, karikázott – szigorúan csak a jegyzetlapra, az A4-es lapokra azonban nem írva. Néha a folyosó felé fülelt, de onnan semmilyen váratlan zaj nem hallatszott. Pár perc múlva a nő elégedetten felállt, a zsebébe süllyesztette a jegyzetlapot, lekapcsolta az asztali lámpát és kiment a dolgozószobából.

 

(Két héttel később:)

 

- Még egyszer, fogadja őszinte részvétemet! – mondta a nyomozó az asszonynak, majd hozzátette: - Igazán csúnya baleset… 

- Háát, igeen! – helyeselt affektálva és csücsörítve a cicababa-özvegy.

- Nem kell kikísérnie bennünket, kitalálunk magunktól is. – mondta a nyomozó a nőnek, és a másik rendőrrel elindultak kifelé a dolgozószobából. A nyomozó az íróasztalon lévő, A4-es lapokból álló paksamétát látva azonban megállt egy pillanatra az asztal mellett, megfogva a legfelső lapot: - Szóval, a férje író volt…

- Igeen! – mondta a szokásosnál is sokkal jobban affektálva és csücsörítve az özvegy, majd hozzátette: - Ez volt a férjem utolsóó novelláája…

- Igen? – kérdezte kíváncsian a nyomozó, és maga elé emelte az adott lapot: - Látom, a címe az, hogy „Bella”. Mi ez? Csak nem krimi?

A nő szokás szerint affektálni és csücsöríteni kezdett: - Áá, dehogy! – Majd egyszuszra azt hadarta: - Ez egy romantikus történet. Mint a brazil szappanoperák! Bella, a gyönyörű hősnő reménytelenül szerelmes egy hajóskapitányba, aki….

- Jó, jó, köszönöm, hogy elmondta! – mondta gyorsan a nyomozó, és egy pillanat alatt – mintha csak égetné az ujját -  visszarakta az A4-es lapot a többi tetejére, és most már tényleg kiment a dolgozószobából, a másik rendőrrel együtt.

- Ez az! – mondta halkan, elégedetten, csak úgy magának a dolgozószobában egyedül maradt özvegyasszony, és közben nem csücsörített, nem affektált és nem is hadart.

 


Tovább 0