A meglepetés erejével

- ­Már megint hol van a gyógyszerem? Pedig be akartam venni vacsora előtt! – fortyant fel indulatosan a hatalmas termetű, erős testalkatú férfi, majd odalépett a hűtőhöz, kinyitotta az ajtaját és benézett. - Nem is főztél ma? Talán a tegnapi maradékot egyem? Hát ezért tartalak? – folytatta dühösen a férfi.

A felesége – egy vékony, törékeny, kicsi asszony – eddig némán, mozdulatlanul hallgatta a férjét. Most azonban hirtelen közelebb lépett hozzá, felágaskodott, és váratlanul, nagy lendülettel, teljes erejéből lekevert a férfinek egy pofont, élete első pofonját. Minden keserűségét beleadta: a hosszú évek keserű tűrését, a boldogtalanságát, a kilátástalanságot, mindent. Tulajdonképpen ez sem lett volna elég: a törékeny nő teljes ereje is kevés lett volna a férfi ellen, de most hatott más: a meglepetés ereje. A hatalmas férfi a megdöbbenéstől egy másodpercig mozdulni és szólni sem tudott, egy pillanat alatt elsápadt, csak a felesége kis tenyere hagyott egy halványpiros foltot az arca egyik felén. Azonban a férfi megdöbbenése egy másodperc után eszelős dühhé változott: az előbb még elsápadt arca pillanatok alatt rákvörössé vált, a homlokán kidagadt egy ér, és már nagy lendülettel felemelte egyik karját, hogy egy hatalmas csapással viszontüsse a feleségét, azonban az a pofon már nem csattant el: talán a be nem vett gyógyszer hiánya okozta, vagy a hirtelen ledöbbenés majd feldühödés okozta vérnyomásváltozás, de a férfi hirtelen úgy érezte, mintha egyszeriben egy satu szorítaná össze a mellkasát. A szívéhez kapott, fuldokolni kezdett, majd pár másodperc után összeesett: hatalmas rongybabaként, nagy puffanással terült el a konyha kövén, a felesége lábai előtt.

A nő részvétlenül nézte a férje – immár halott – testét. Az asszony túl sok fájdalmat tűrt el az elmúlt években a férjével kapcsolatban ahhoz, hogy most sajnálja őt. Lassan ellépett a holttest mellett, a konyhapultnál töltött magának egy italt, lassan kortyolgatva megitta, majd szépen visszatette a helyére a poharat, és odament a telefonhoz. Mielőtt hozzáért volna a készülékhez, lassan vett egy nagy levegőt, nyugodtan kifújta, s csak ezután hívta a mentőket – bár előre tudta, hogy teljesen feleslegesen telefonál, mert a néhai férjén már semmi sem segít. Amikor a vonal túlvégén az ügyeletes felvette a telefont és megkérdezte, hogy miben segíthet, a nő hadarva, gyorsan azt mondta:

- A férjem rosszul van. Kérem, azonnal jöjjenek!

 


Tovább 0

A pofon

A férfi tenyere nagyot csattant a felesége arcán. A nőnek kicsordultak a könnyei, és sírva szaladt be a konyhából a szobába, magára csukta az ajtót és kitámasztotta a kilincset egy székkel, hogy a férje ne tudjon bejönni. A férfi dühösen ledobta a konyhaasztalra a válási papírokat, amit a felesége akart aláíratni vele az előbb, és gyors léptekkel ő is a konyhából a szobaajtóhoz ment. Egy-két percig rángatta kívülről a kilincset, miközben valami olyasmit kiabált, hogy „Soha nem fogok elválni tőled!”, de a csukott szobaajtón keresztül nem lehetett teljesen tisztán érteni a szavait. Egy idő után a férfi abbahagyta a kilincs hasztalan rángatását, visszafordult a konyhába, magára kapta kabátját, és kiment a lakásból, hogy a közeli presszóban megint megigyon egy újabb felest.

A férfi órákat töltött a presszóban, majd némileg lenyugodva hazaindult, és estére már otthon is volt. Addigra a felesége elkészítette az aznapi vacsorát, kikészítette a desszertet – valamiféle süteményt – a konyhaasztalra, elmosogatott és lefeküdt aludni, hogy aznap már ne kelljen beszélnie a férjével.

A férfi derekasan belakott, még a sütemény nagy részét is megette, majd ő is lefeküdt aludni. Az éjszaka folyamán a férfi rosszat álmodott, szinte rémálmai voltak: azt álmodta, hogy egy fekete köpenyes, nagy termetű, hófehér ember-csontváz üldözi őt és meg akarja verni. A férfi hajnalban, az óra csörgésére izzadtan, de a félelemtől mégis remegve ébredt. Kissé megnyugodva konstatálta, hogy csak álom volt a hófehér csontváz. A férfi rendbe szedte magát, evett pár falatot az előző esti vacsora maradékából, és elindult dolgozni. A felesége még aludt, mert aznap szabadnapos volt, és így nem kellett korán kelnie.

A férfi egész délelőtt furcsán érezte magát a munkahelyén (is). Mintha minden sarokból a fekete köpenyes hófehér csontváz leselkedett volna rá, hogy jól megverje őt. A férfi ijedten tekingetett jobbra-balra, néha felkiáltott, vagy védekezőn az arca elé emelte a kezét. Mire eljött az ebédszünet, a férfi munkatársai látták, hogy itt valami baj van. Egyikük felajánlotta a férfinek, hogy elviszi orvoshoz. El is vitte, és az orvos pedig egy rövid, párperces vizsgálat után látta, hogy itt bizony tényleg baj van, és beutalta a férfit a pszichiátriára. Onnan telefonáltak a férfi feleségének. Mire a nő beért a kórházba, a férfi már benyugtatózva feküdt az ágyán, egyedül abban a szobában. Magánál volt, úgyhogy a feleségével váltottak pár szót. A nő még megvárta, hogy a férfi megegye a neki hozott süteményt, majd hamarosan elköszönt, és hazament.

Ejött az este: a férfi elaludt a kórházi ágyon, és ismét a fekete köpenyes hófehér csontvázzal álmodott. A csontváz közeledett hozzá, és az egyik karját ütésre emelte. A férfi megrettenve pattant fel az ágyról, rémülten hátrált az ablak felé, de a csontváz oda is követte. A férfi ekkor jeges rémületében gyorsan kizárta az ablakot, és kimászott a (többedik emeleti) ablakpárkányra. A lába azonban megcsúszott, és a kezével már hiába kapott az ablaktáblák felé. Egy hosszú másodperc után már csak azt érezte, hogy az őt üldöző csontváz a kemény, hideg, csontos tenyerével egy óriási pofont ad az arcára.

A férfi holttestére a kórház éjszakai portása talált rá, miközben a szokásos esti körútját járta a kórház kertjében. A lezuhant férfi szerencsétlen módon pont egy betondarabra esett, amely összezúzta a fél arcát. A portás azonnal jelentette az esetet az ügyeletesnek, aki – miután kihívta a rendőröket – felhívta a halott férfi feleségét is, és elmondta a szomorú hírt, hozzátéve, hogy időközben megkapták a férfi délutáni eredményét is, ami alkoholt és kábítószert mutatott ki a férfi vérében, és mivel az alkoholisták és a kábítószeresek gyakran lesznek öngyilkosok, így sajnos nem meglepő ez a szörnyű eset.

A férfi özvegye, miután letette a telefont, kiment a konyhába, és – anélkül, hogy egy falatot evett volna belőle - kidobta a konyhai szemetesbe a maradék süteményt, majd a mosogató lefolyójába engedte – némi vékony vízsugár kíséretében – annak a kis zacskó kábítószer-pornak a maradékát, amelynek nagy részét a férje süteményébe sütötte bele, és amelyet csak nagyon nehezen tudott beszerezni.

A nő végül nyugovóra tért – és tényleg megnyugodva aludt el, és egész éjjel szépeket álmodott.

 

 


Tovább 2

A probléma

- Van egy kis problémánk, főnök. 

- Oldjátok meg saját hatáskörben!

- Nem olyan könnyű az. Nézze ezt a fotót, erről az emberről volna szó…

- Hm. Nem tűnik nehéz esetnek. Mi a gond vele?

- Nem egészen úgy viselkedik, mint ahogy mi szeretnénk.

- Hát, finoman zsaroljátok meg, mondjuk a feleségével vagy a gyerekével!

- Nincs se felesége, se gyereke.

- Akkor tegyétek hiteltelenné! Adjatok be neki észrevétlenül valamit, amitől furcsán viselkedik, majd állapíttassátok meg róla, hogy skizofrén! Utána senki sem fog hinni neki, ráadásul biztosan nem fog magas beosztást kapni! Sőt, még zsarolhatjuk is az állítólagos betegségével…

- Ezt már mind megtettük, de nem ért semmit. Hiába skizofrén, és nincs nagy beosztása, mégis sokan hallgatnak rá. A betegségéből pedig viccet csinál, elmondja mindenkinek, tehát nem tudjuk zsarolni vele.

- Akkor állítsátok be politikai ellenségként!

- Kb. annyit politizál, mint egy tízéves gyerek. Szóval, semennyit.

- Még egy ilyen tehetetlen bandát, mint ti! Akkor intézzétek el, hogy az adóhatóság vonjon le pár milliót a bankszámlájáról, majd mondjuk azt neki, hogy tévedés történt, de a hatóság nem adja vissza a pénzt, hanem az illető évente levonhat egy kis összeget az adójából. Ebbe biztosan belerokkan a vállalkozása…

- Nincs vállalkozása, sőt, szinte vagyona sincs. Alig pár fitying van a bankszámláján…

- Akkor csináljátok ki a féket az autójában! Vagy autója sincs?

- Nincs neki, főnök. Csak kerékpárral vagy gyalog jár. Sajnálom.

- Hát, akkor sincs más hátra: legyen véletlen baleset! Egy véletlen, halálos baleset…

 


Tovább 0

Egy hír - egy jelenet

A hír: "Receptre kaphatnának szexet a rászorulók Németországban."

A (színpadi) jelenet:

Meglepetés

A színpadon egy egyszerű szoba (egy idősotthon szobája) egy ággyal, pár székkel és az ágy mellett egy éjjeliszekrénnyel. Az ágyon egy idős(ebb) bácsi fekszik, éppen olvas egy újságot. A szobába kintről bejön egy középkorú férfi, egy középkorú nő és egy kisgyerek (a bácsi fia, menye és unokája), és köszönnek a bácsinak:

Középkorú férfi: - Szervusz, apa!

Középkorú nő: - Jó napot, apuka!

Gyerek: - Szia, papa!

Bácsi: - Szervusztok! De jó, hogy bejöttetek ide, az otthonba! Olyan régen nem láttalak benneteket!

Mindhárom újonnan érkező odamegy a bácsi ágyához. Odahúzzák a székeket, leülnek rá és beszélgetni kezdenek a bácsival, aki leteszi az előbb olvasott újságot az éjjeliszekrényre.

Középkorú férfi: - Hogy vagy, apa?

Bácsi: - Köszönöm, a körülményekhez képest jól – bár nagyon hiányzik nekem a család, a munka, a cég. Remélem, hogy azt jól vezeted helyettem is.

Középkorú férfi: - Hát persze. Mondjuk, egy tőkeinjekció most jól jönne a vállalatnak…

Bácsi: - Szó sem lehet róla! Egy fityinggel sem adok többet! Gazdálkodjatok abból, ami van! Termeljetek minél több profitot!

Középkorú férfi: - Könnyű azt mondani – de mi most nem is ezért jöttünk…

Bácsi: - Hanem?

Középkorú nő: - Meglepetésünk van a maga számára!

Bácsi: - És mi lenne az?

Középkorú férfi (a szoba bejárati ajtajára mutatva): - És íme!

A szobába bejön egy nagymellű, fiatal, attraktív nő, nagyon csinos ruhában. Odasétál a bácsi ágyához, miközben a családtagok észrevétlenül kiszállingóznak a szobából. A fiatal nő végigsimít a bácsi egyik kezén.

Fiatal nő: - Jó napot, hercegem! A rokonai megkértek engem, hogy egy kicsit törődjek magával…

Bácsi (hüledezve): - Ezt hogy értsem?

Fiatal nő: - Ahogy szeretné…

A fiatal nő elkezdi kigombolni a blúzát, majd egy-két gomb kigombolása után megfogja a bácsi egyik kezét, és a blúzára (az egyik mellére) teszi.

Fiatal nő: - Mi az első kívánságod hozzám, szépfiú?

A bácsi ledöbben, a szabad kezével a (saját) szívéhez kap, majd hirtelen fulladozni kezd.

Fiatal nő: - Na, mi az, elakadt tőlem a lélegzeted, kis herceg?

A bácsi a fulladozó roham után ernyedten hanyatlik az ágyra.

Fiatal nő (felkiált): - Úristen, ez a bácsi meghalt!

A kiáltásra beszalad a szobába az eddig kint várakozó középkorú férfi (a bácsi fia):

Középkorú férfi (a fiatal nőhöz): - Most menjen gyorsan. Tessék, itt a sikerdíja…

A középkorú férfi egy kis köteg pénzt ad át a fiatal nőnek, és kitessékeli a szobaajtón. Utána a férfi odalép a bácsihoz, megpróbálja kitapintani a pulzusát, sikertelenül.

A szobába belép a középkorú nő (a bácsi menye).

Középkorú nő: - Mi történt?

Középkorú férfi (a bácsira mutatva): - Meghalt!

A középkorú férfi hirtelen előveszi a mobiltelefonját, és tárcsázni kezd.

Középkorú nő: - Akkor a mentőket már hiába hívod…

Középkorú férfi: - Az ügyvédnek telefonálok, hogy keresse ki apa végrendeletét. Meglesz az a tőkeinjekció a cégnek…

Vége


Tovább 0

Annus néni

- Nem veszi fel a fiam a telefont! A fene essen belé, meg az unokámba is! Hogy nem tudnak meglátogatni, mert mindig csak a munka, a robottervezés! Hogy mostanában ez lett a divat. Pedig az én időmben még csak nem is volt ilyen szakma! Egyszerű gépek voltak csak, nem robotok!

- Ne mérgelődjön, Annus néni! Árt a szépségének!

- Hogy maga milyen aranyos, nővérke! Mindig megnevettet…

- Muszáj, mert különben mindig mérgelődne a fia és az unokája miatt. Ők (is) sokat dolgoznak, nem tudnak folyton itt lenni maga mellett. Amennyire tudom, fontos beosztásban dolgoznak mindketten: tervezőmérnökök. Ők alakítják a jövőt, Annus néni!

- Mit érdekel engem a jövő! Engem a jelen érdekel! Hogy legyen, aki segít nekem itt és most!

- Erre itt vagyok én, Annus néni! Hát nem segítek magának eleget?

- De igen, nővérke! Maga többet ér nekem, mint a fiam meg az unokám együttvéve. Lehet, hogy magára hagyom a vagyonomat.

- Szó sem lehet róla, Annus néni! A fia és az unokája sokat tesznek az emberiségért: folyamatosan fejlesztik a robotokat, hogy azok szükség esetén pótolják a kiöregedett vagy elvándorolt szakembereket a munkaerőpiacon.

- Ez rajtam nem segít! Maga az, aki segít rajtam, nővérke, nem azok a mihasznák! Maga az egyetlen vigaszom, kedves… mi is a neve, nővérke? Elfelejtettem!

- TS652-es vagyok, Annus néni. A fia és az unokája által legutóbb fejlesztett egészségügyi ellátórobot….


Tovább 0