Koppanás

A sofőr – mint mindig - hangjelzést adott, hogy a nagykövetség többi dolgozójának ezúton is jelezze: már csak kétháznyira van a nagykövetség épületétől, s a nagykövetet szállító fekete Mercedes-szel hamarosan befordul a kapun.

Azonban hirtelen olyan dolog történt, ami még soha: halk koppanás hallatszott, és az autó szélvédőjének közepén egy kis kör alakú sérülés jelent meg. A sofőr azonnal tudta, hogy ez mit jelent: a nagykövetet megtámadták! A sofőr beletaposott a gázba, és az egyre gyorsuló szolgálati autóval elszáguldott a nagykövetség épülete mellett, hogy a város másik negyedében lévő titkos búvóhelyre vigye a nagykövetet, hisz ki tudja, milyen veszélyek várnának még rá a nagykövetség épületének közelében.

A sofőr menet közben – a mindig bekapcsolva és kihangosítva lévő telefonján - jelentette a példátlan esetet a nagykövetség védelméért felelős őrnagynak, miközben a nagykövet gyorsan elfeküdt a kocsi hátsó ülésén, hogy egy esetleges újabb golyózápor nehogy megölje őt.

A felhívott őrnagy azonnal mozgósította a követség tartalék védelmi állományát (is), berendelte az éppen szabadságon lévőket, illetve jelentette az esetet a helyi rendőrségnek, valamint a Külügyminisztériumnak.

A helyi rendőrség sajtótájékoztatót hívott össze egy órával későbbre, amelyen be kívánta jelenteni, hogy terrorcselekmény történt. A Külügy forródróton felvette a kapcsolatot a nagykövet országának kormányával, amely azonban – mivel a két ország között már egy ideje nem túl felhőtlen volt a viszony – az országa elleni támadásnak vette az incidenst, és utasította a légierejének főparancsnokát, hogy küldjön néhány vadászrepülőt elrettentésképpen a közös határ fölé.

A Külügy azonnal értesült a másik ország vadászrepülőinek megjelenéséről, és – mintegy megelőző csapásként – egy vadászbombázót küldött a határra. Amikor erről tudomást szerzett a másik ország kormánya, azonnal hadüzenetet küldött, s ezzel megkezdődött a két ország között a háború, bár a két ország civil állampolgárai erről még semmit sem sejtettek.

Az egyikük – aki a nagykövetség közelében lakott – éppen elégedetten dörzsölte össze a két tenyerét az előszobájában: arra gondolt, hogy lám, az a fekete Mercedes-es fickó, aki állandóan dudálgat az ő háza előtt, most alaposan megjárt: megérdemelte azt a kavicsot, amit ő a kocsira hajított – az a Mercedes-es ezután majd biztosan nem fog dudálgatni!

 

 


Tovább 0

Ébredés

Még csak pár éve voltak házasok, de a nő már megutálta a férjét. Utálta, mert a férfi naponta egyre több időt töltött a kocsmában, otthon semmit sem segített a házimunkában, és ha részeg volt, durván viselkedett a nővel, néha még pofon is vágta.

A nő ráébredt, hogy inkább más férfi mellett akarja leélni az életét. A boldogságot máshol kezdte keresni, és pár hónappal ezelőtt meg is találta: titokban lett egy szeretője, egy pár évvel fiatalabb, elvált férfi. A kapcsolat annyira elmélyült, hogy a nő egyszer felvetette a szeretőjének, hogy segíthetne megszabadulni a férjétől.

El is tervezték, hogy egyik nap – amikor a nő éppen délutános műszakban, éjszakáig dolgozik – a szerető a nőtől kapott kulccsal este – amikor már sötét van – észrevétlenül bemegy a házba, egy zsineggel megfojtja a valószínűleg már korán lefeküdt, biztosan borgőzös álmát alvó férjet, és úgy állítja be, mintha a férj öngyilkosságot követett volna el úgy, hogy az ágyhoz közeli radiátorhoz hurkolta a saját nyakát, és odébb hajolva megfullasztotta saját magát.

Csodával határos módon sikerült szinte tökéletesen kivitelezni a tervet. A szeretőt nem látta senki, amikor bement a házba, illetve kijött onnan, a férj tényleg félrészegen aludt, és könnyű volt megfojtani és a dolgot öngyilkosságnak beállítani, a nőnek pedig megdönthetetlen alibije volt a halál beálltának időpontjára, mert éppen a munkahelyén dolgozott.

Pár órával később (az éjszaka közepén) hazaérkezett a nő. Ahogy meglátta a holttestet, megdöbbenést színlelve körbejajveszékelte a házat (hogy a szomszédok is hallják), majd felhívta a rendőrséget.

Perceken belül megérkezett a kétszemélyes rendőrjárőr, majd nem sokkal utánuk egy nagydarab nyomozó. A nő mindegyiküknek egyaránt azt vallotta, hogy a férjén már hetek óta látszott a rosszkedv, kilátástalannak érezte az életét, csak mások felé mutatott vidámságot, és hogy többször megemlítette a nőnek, hogy öngyilkos akar lenni. Mindebből persze egy szó sem volt igaz, de a nő igyekezett jól megalapozni az öngyilkosság látszatát, ami – úgy tűnt – sikerül is neki.

A helyszíni vizsgálat órákig tartott. Már hajnalodott, amikor a járőrök és a nagydarab nyomozó abbahagyni látszott a vizsgálódást (megállapítva, hogy valószínűleg öngyilkosság történt), és a nőtől elköszönve elindultak a szobaajtó felé, hogy elhagyják a házat. A két járőr már félig kilépett a szobaajtón, a nyomozó azonban még nem, amikor a hajnali csendet megtörte egy kis halk zene. Egy dallam, ami a szobában csendült fel, valahonnan az ágy mellől.

A nyomozó megállt az ajtóban, visszafordította a fejét, és egy-két másodpercig mozdulatlanul hallgatta a halk zenét, közben a fejét kissé megemelve figyelt. Mint a ragadozó, amikor szagot fog.

- Milyen kedves zene! – mondta a nyomozó, és a nőre mosolygott. Mosolygás közben kilátszott a hófehér fogsora – mint a farkasnak, amikor a leendő áldozatára vicsorog.

- Á, ez csak az ébresztő zene a telefonon. – magyarázta a nő.

- Magának ilyen kellemes ébresztő zenéje van? – kérdezte még mindig mosolyogva a nyomozó. Még mindig egy támadásra készülő farkasra hasonlított.

- Nem, ez a férjem – illetve most már csak a volt férjem - telefonja.  – válaszolta a nő.

- Gondolom, ez is olyan telefon, mint az enyém: elég egyetlen egyszer beállítani az ébresztés időpontját, és utána minden nap ugyanakkor ébreszt… - mondta feltételezve – és még mindig mosolyogva – a nyomozó, és közelebb lépett a nőhöz. Mint a farkas az áldozatához.

- Nem, a néhai férjem minden nap be szokta állítani. Úgy látszik, tegnap is beállította, mert… - mondta a nő, és csodálkozva látta, hogy a nyomozó int a – még mindig a szobaajtóban dekkoló – járőröknek, hogy jöjjenek vissza a szobába. És ekkor a nő rájött, hogy hibát vétett. Hogy elszólta magát. Kétségbeesetten próbált jól kijönni a helyzetből, megpróbált kitalálni valamit, hogy továbbra is megőrizhesse az öngyilkosság látszatát, és közben csak azt ismételgette, hogy:

- Tegnap is beállította, mert…, mert…, mert…

- …mert ma reggel korán fel akart ébredni! – fejezte be a mondatot a nyomozó, és még közelebb lépett a nőhöz, miközben abbahagyta a mosolygást és a két hófehér fogsora összezárult - mint a farkasé a zsákmánya torkán.

 


Tovább 0

A meglepetés erejével

- ­Már megint hol van a gyógyszerem? Pedig be akartam venni vacsora előtt! – fortyant fel indulatosan a hatalmas termetű, erős testalkatú férfi, majd odalépett a hűtőhöz, kinyitotta az ajtaját és benézett. - Nem is főztél ma? Talán a tegnapi maradékot egyem? Hát ezért tartalak? – folytatta dühösen a férfi.

A felesége – egy vékony, törékeny, kicsi asszony – eddig némán, mozdulatlanul hallgatta a férjét. Most azonban hirtelen közelebb lépett hozzá, felágaskodott, és váratlanul, nagy lendülettel, teljes erejéből lekevert a férfinek egy pofont, élete első pofonját. Minden keserűségét beleadta: a hosszú évek keserű tűrését, a boldogtalanságát, a kilátástalanságot, mindent. Tulajdonképpen ez sem lett volna elég: a törékeny nő teljes ereje is kevés lett volna a férfi ellen, de most hatott más: a meglepetés ereje. A hatalmas férfi a megdöbbenéstől egy másodpercig mozdulni és szólni sem tudott, egy pillanat alatt elsápadt, csak a felesége kis tenyere hagyott egy halványpiros foltot az arca egyik felén. Azonban a férfi megdöbbenése egy másodperc után eszelős dühhé változott: az előbb még elsápadt arca pillanatok alatt rákvörössé vált, a homlokán kidagadt egy ér, és már nagy lendülettel felemelte egyik karját, hogy egy hatalmas csapással viszontüsse a feleségét, azonban az a pofon már nem csattant el: talán a be nem vett gyógyszer hiánya okozta, vagy a hirtelen ledöbbenés majd feldühödés okozta vérnyomásváltozás, de a férfi hirtelen úgy érezte, mintha egyszeriben egy satu szorítaná össze a mellkasát. A szívéhez kapott, fuldokolni kezdett, majd pár másodperc után összeesett: hatalmas rongybabaként, nagy puffanással terült el a konyha kövén, a felesége lábai előtt.

A nő részvétlenül nézte a férje – immár halott – testét. Az asszony túl sok fájdalmat tűrt el az elmúlt években a férjével kapcsolatban ahhoz, hogy most sajnálja őt. Lassan ellépett a holttest mellett, a konyhapultnál töltött magának egy italt, lassan kortyolgatva megitta, majd szépen visszatette a helyére a poharat, és odament a telefonhoz. Mielőtt hozzáért volna a készülékhez, lassan vett egy nagy levegőt, nyugodtan kifújta, s csak ezután hívta a mentőket – bár előre tudta, hogy teljesen feleslegesen telefonál, mert a néhai férjén már semmi sem segít. Amikor a vonal túlvégén az ügyeletes felvette a telefont és megkérdezte, hogy miben segíthet, a nő hadarva, gyorsan azt mondta:

- A férjem rosszul van. Kérem, azonnal jöjjenek!

 


Tovább 0

A pofon

A férfi tenyere nagyot csattant a felesége arcán. A nőnek kicsordultak a könnyei, és sírva szaladt be a konyhából a szobába, magára csukta az ajtót és kitámasztotta a kilincset egy székkel, hogy a férje ne tudjon bejönni. A férfi dühösen ledobta a konyhaasztalra a válási papírokat, amit a felesége akart aláíratni vele az előbb, és gyors léptekkel ő is a konyhából a szobaajtóhoz ment. Egy-két percig rángatta kívülről a kilincset, miközben valami olyasmit kiabált, hogy „Soha nem fogok elválni tőled!”, de a csukott szobaajtón keresztül nem lehetett teljesen tisztán érteni a szavait. Egy idő után a férfi abbahagyta a kilincs hasztalan rángatását, visszafordult a konyhába, magára kapta kabátját, és kiment a lakásból, hogy a közeli presszóban megint megigyon egy újabb felest.

A férfi órákat töltött a presszóban, majd némileg lenyugodva hazaindult, és estére már otthon is volt. Addigra a felesége elkészítette az aznapi vacsorát, kikészítette a desszertet – valamiféle süteményt – a konyhaasztalra, elmosogatott és lefeküdt aludni, hogy aznap már ne kelljen beszélnie a férjével.

A férfi derekasan belakott, még a sütemény nagy részét is megette, majd ő is lefeküdt aludni. Az éjszaka folyamán a férfi rosszat álmodott, szinte rémálmai voltak: azt álmodta, hogy egy fekete köpenyes, nagy termetű, hófehér ember-csontváz üldözi őt és meg akarja verni. A férfi hajnalban, az óra csörgésére izzadtan, de a félelemtől mégis remegve ébredt. Kissé megnyugodva konstatálta, hogy csak álom volt a hófehér csontváz. A férfi rendbe szedte magát, evett pár falatot az előző esti vacsora maradékából, és elindult dolgozni. A felesége még aludt, mert aznap szabadnapos volt, és így nem kellett korán kelnie.

A férfi egész délelőtt furcsán érezte magát a munkahelyén (is). Mintha minden sarokból a fekete köpenyes hófehér csontváz leselkedett volna rá, hogy jól megverje őt. A férfi ijedten tekingetett jobbra-balra, néha felkiáltott, vagy védekezőn az arca elé emelte a kezét. Mire eljött az ebédszünet, a férfi munkatársai látták, hogy itt valami baj van. Egyikük felajánlotta a férfinek, hogy elviszi orvoshoz. El is vitte, és az orvos pedig egy rövid, párperces vizsgálat után látta, hogy itt bizony tényleg baj van, és beutalta a férfit a pszichiátriára. Onnan telefonáltak a férfi feleségének. Mire a nő beért a kórházba, a férfi már benyugtatózva feküdt az ágyán, egyedül abban a szobában. Magánál volt, úgyhogy a feleségével váltottak pár szót. A nő még megvárta, hogy a férfi megegye a neki hozott süteményt, majd hamarosan elköszönt, és hazament.

Ejött az este: a férfi elaludt a kórházi ágyon, és ismét a fekete köpenyes hófehér csontvázzal álmodott. A csontváz közeledett hozzá, és az egyik karját ütésre emelte. A férfi megrettenve pattant fel az ágyról, rémülten hátrált az ablak felé, de a csontváz oda is követte. A férfi ekkor jeges rémületében gyorsan kizárta az ablakot, és kimászott a (többedik emeleti) ablakpárkányra. A lába azonban megcsúszott, és a kezével már hiába kapott az ablaktáblák felé. Egy hosszú másodperc után már csak azt érezte, hogy az őt üldöző csontváz a kemény, hideg, csontos tenyerével egy óriási pofont ad az arcára.

A férfi holttestére a kórház éjszakai portása talált rá, miközben a szokásos esti körútját járta a kórház kertjében. A lezuhant férfi szerencsétlen módon pont egy betondarabra esett, amely összezúzta a fél arcát. A portás azonnal jelentette az esetet az ügyeletesnek, aki – miután kihívta a rendőröket – felhívta a halott férfi feleségét is, és elmondta a szomorú hírt, hozzátéve, hogy időközben megkapták a férfi délutáni eredményét is, ami alkoholt és kábítószert mutatott ki a férfi vérében, és mivel az alkoholisták és a kábítószeresek gyakran lesznek öngyilkosok, így sajnos nem meglepő ez a szörnyű eset.

A férfi özvegye, miután letette a telefont, kiment a konyhába, és – anélkül, hogy egy falatot evett volna belőle - kidobta a konyhai szemetesbe a maradék süteményt, majd a mosogató lefolyójába engedte – némi vékony vízsugár kíséretében – annak a kis zacskó kábítószer-pornak a maradékát, amelynek nagy részét a férje süteményébe sütötte bele, és amelyet csak nagyon nehezen tudott beszerezni.

A nő végül nyugovóra tért – és tényleg megnyugodva aludt el, és egész éjjel szépeket álmodott.

 

 


Tovább 2

A probléma

- Van egy kis problémánk, főnök. 

- Oldjátok meg saját hatáskörben!

- Nem olyan könnyű az. Nézze ezt a fotót, erről az emberről volna szó…

- Hm. Nem tűnik nehéz esetnek. Mi a gond vele?

- Nem egészen úgy viselkedik, mint ahogy mi szeretnénk.

- Hát, finoman zsaroljátok meg, mondjuk a feleségével vagy a gyerekével!

- Nincs se felesége, se gyereke.

- Akkor tegyétek hiteltelenné! Adjatok be neki észrevétlenül valamit, amitől furcsán viselkedik, majd állapíttassátok meg róla, hogy skizofrén! Utána senki sem fog hinni neki, ráadásul biztosan nem fog magas beosztást kapni! Sőt, még zsarolhatjuk is az állítólagos betegségével…

- Ezt már mind megtettük, de nem ért semmit. Hiába skizofrén, és nincs nagy beosztása, mégis sokan hallgatnak rá. A betegségéből pedig viccet csinál, elmondja mindenkinek, tehát nem tudjuk zsarolni vele.

- Akkor állítsátok be politikai ellenségként!

- Kb. annyit politizál, mint egy tízéves gyerek. Szóval, semennyit.

- Még egy ilyen tehetetlen bandát, mint ti! Akkor intézzétek el, hogy az adóhatóság vonjon le pár milliót a bankszámlájáról, majd mondjuk azt neki, hogy tévedés történt, de a hatóság nem adja vissza a pénzt, hanem az illető évente levonhat egy kis összeget az adójából. Ebbe biztosan belerokkan a vállalkozása…

- Nincs vállalkozása, sőt, szinte vagyona sincs. Alig pár fitying van a bankszámláján…

- Akkor csináljátok ki a féket az autójában! Vagy autója sincs?

- Nincs neki, főnök. Csak kerékpárral vagy gyalog jár. Sajnálom.

- Hát, akkor sincs más hátra: legyen véletlen baleset! Egy véletlen, halálos baleset…

 


Tovább 0