Charlie nagyot fékezett, és a hatalmas kamion csak centiméterekre állt meg az úttestre óvatlanul lelépő kis óvodás előtt – de nem történt semmi baj, és a kisgyerek után szaladó anyuka hálásan intett, miközben gyorsan visszakísérte gyermekét a járdára.

Charlie ezután a közepesnél egy kicsit nagyobb sebességet diktálva haladt tovább, a hatalmas monstrum simán szelte az utat, elhagyva kisebb-nagyobb városokat, pihenőhelyeket. Egyetlen egyszer állította meg Charlie-t egy rendőrjárőr, de nem azért, mintha bármit is vétett volna a közlekedési szabályok ellen (már évek óta ő vezette a balesetmentes vezetési statisztikát a cégnél), egyszerűen csak egy rutinellenőrzés volt, ami percek alatt véget ért, és Charlie mehetett tovább.

Útja most gyönyörű, fenyőkkel borított hegyoldalak között vezetett – egy „mezei sofőr” már biztosan megállt volna szelfit készíteni háttérben a gyönyörű tájjal, Charlie számára azonban első volt a munka: hogy a szabályok betartása mellett minél hamarabb leszállítsa az árut a célállomásra. Mint egy igazi mintadolgozó, vagy mint inkább: egy igazi profi.

Kb. negyedórával a célállomásra érkezés előtt Charlie sms-t küldött a fogadó cégnek, hogy hamarosan megérkezik, így nem volt meglepő, hogy nyitott kapuval várták. A raktárosok targoncával kipakolták a kamionból az árut, berakták a visszárut, beprogramozták a visszafelé vezető utat, majd percek múlva útjára engedték az önjáró kamiont: Charlie-t, a profit.