A Felelős megtörten, kétségbeesett arccal állt a bíróság előtt, ahol a fejére olvasták a hanyagság miatt bekövetkezett üzemi balesetet. A Felelős arca őszintén szomorú volt, látszott, hogy tényleg sajnálja a történteket. Igazi megbánást mutatott, és ez egy kicsit hatott a bíróságra: csak felfüggesztettet kapott, illetve egy nagyobb pénzbüntetést, amit a munkaadó nagyvonalúan átvállalt.

A tárgyalás után a Felelőst a felettese szolgálati kocsiba ültette, és közösen elszáguldottak egy másik városban lévő bíróságra, ahol az adott cégnél felmerült munkahelyi sikkasztást tárgyalták. Útban a (másik) bíróságra a Felelős nagyjából átolvasta a periratot, hogy ha majd véletlenül rákérdeznek, akkor tudja: jelen esetben miért is felel. Mire célhoz értek, a Felelős – korábbi munkakör-elnevezése szerint a Bűnbak – már tisztában volt azzal, hogy most éppen mi miatt ő a Felelős…